Month: March 2009

fétis: mágiából partykellék, szakrálisból deviáns

A fétis a tudatmódosítókkal és a több száz embert mozgató törzsi rituálékkal együtt, beleásta magát az alternatív szub- és szórakoztatókultúrába, prominens és eredeti funkciójához képest jelentősen átértelmeződött jelenség lett belőle. De hogyan lett deviáns, ami egykor szakrális volt?

Decemberben írtam még, hogy a PEP! fetish különszámában jelent meg egy kisgenerál a témáról, eltelt a kötelező megvárandó negyedév, úgyhogy itt és most olvashatjátok a teljes verziót. Szomorú, hogy ez pont egybevág a pepblog mai hírével: a printmagazin a gazdasági megszorítások pénzhiány miatt megszűnik, a konklúziók hangosan szikráznak, a lelkesedés ne szakadjon meg egy pillanatra se, csak ezt kívánom.

A hosszú combokra tapadó latex, a rózsaszín szőrös bilincs és a hordozható arcpisszoár ugyanarra az elképzelésre épül, mint a keresztény szentegyház keresztje vagy a szentek bebalzsamozott jobb keze: egyes tárgyaknak természetfeletti erőssége hatalma van mások felett - aki itt voodoobabát emleget, jól teszi - a nyugat-afrikai hitvilági valláskutatók a tizennyolcadik század közepén csapnak le az ötletre. Meglehetősen későn, aki foglalkozott néprajzzal, tisztában van a ténnyel, hogy milyen erőt tulajdonítanak a vérnek vagy csontoknak, levágott hajat vagy körmöt eldobni pedig akkora biztonsági rés volt az ember életében mint manapság az, hogy az MSN- vagy Gmail-jelszavát monitorra ragasztott papírfecnin tárolja. Az élet persze attól érdekes, hogy mindkettőre rengeteg példa akadt az elmúlt években és évszázadokban egyaránt.

A valóság szövetét aztán Freud, Binet és Kraffft-Ebing szentháromsága szaggatja nedvessé és gumiillatúvá. A pszichoanalízis atyja szerint a fetisizmus rendellenes szexuális viselkedés, amelyben a vágy egy tárgyra vagy testrészre irányul, az IQ-teszteket világrahozó Binet a fogalmat híresítette el, Kraffft-Ebing szerint a fetisiszták patológiás szexuális degenerációtól és hiperérzékenységtől szenvednek. A huszadik század elején a szexuálpszichológusok évtizedenként lőttek el újabb elméleteket korai orientációkról, a legszimpatikusabbnak és legbiztonságosabbnak talán Magnus Hirschfeld elméletét tarthatjuk, ami szerint mindenki fetisiszta, csak ez a legtöbbünkben egészséges szinten mozog. Elvégre a gyermekek esetében sem tartjuk fetisiszta viselkedésnek, ha órákig szopják a hüvelykujjukat.

Így lett valahogy a fétisből deviancia és parafília között meghúzódó divatcikk, tízezreket mozgató kink, kifejezési eszköz és elismert szexipari alzsáner, ami a popkultúra ezernyi részén talált már fogódzót. A Wachowski-fivérek óta tudjuk, hogy míg a bőrmaszk és az orvosi fogászfelszerelések nem feltétlenül elemei egy lézerekkel átszőtt partynak, addig a fekete lakk igen. A fétisdivatot a gothic és ipari szubkultúra térnyerése tette igazán a populáris kultúra részévé, ha máshonnan nem ismerjük a simaság és a corsetry divatját, Dita von Teese, Marilyn Manson volt partnere mindenkinek szexobjektnek számít, ha nem láttad, akkor is láttad már. Mások az ötvenes évek fétismodellére és spanking-királynőjére, Bettie Page-re asszociálnak.

A fenti elméleteket összegyúrva lyukadjunk csak ki a klasszikus hirschfeldi axiómához: mindenki fetisiszta. Tegyük szívünkre a kezünket - egyesek a fehérneműre gerjednek, a stiletto-magassarkúkra, mások csak a barnákat vagy a szőkéket szeretik vagy csak D-kosár felett hajlandóak gondolkodni - elég mindennapos, egyben ártatlan fókusztárgyak, fókusztestrészek ezek. A szexboltos bevásárlások sem feltétlenül közelítik meg a fetisizmust, dildótól, instant catsuittól vagy ujjbilincstől sem leszünk jobban fetisiszták. A hovatartozás és hozzátartozás meglehetősen nehezen definiálható, de könnyedén felismerhető. Aki a Titkárnő című 2002-es alkotást látta, emlékezhet: a belső stresszt önagresszióval kezeli a látszólag visszafogott főhősnő, előszeretettel helyezkedik hatalmi játékokba, különös jelentősséggel bír az a jelenet, amikor Maggie Gyllenhaal asztalra tapasztott kézzel ül az asztal mögött (sok órája már), arról faggatják, mozdulatlansága vajon szexuális természetű-e, ő pedig dühösen replikázik vissza, “Does this look sexual to you?”.

Erre már sokat értően bólogathatunk, hiszen tudjuk: bárminek lehet szexuális töltete, a patológia pedig elnéző az ilyen fantáziákkal egészen addig, amíg a vágy elérése nem ütközik törvénybe, illetve nem okoz kárt a fetisisztában vagy vágyának megtestesítőjében. Kérdéses lehet ennek tudatában az, hogy mi számít hardcore, menő, trendi vagy extrém fétisnek, mi az, ami a legjobban izgatja az embereket - ebben a kérdéskörben pedig kihagyhatjuk a büntető- és mindenhogyjogilag padlóbazúzandó pornóipari kilengéseket.

Aki belefutott már a Marquis vagy a Skin Two kiadványaiba és képes megfelelő nyitottsággal szemlélni a fétismodellekkel bőven megszórt magazinokat, ráérez majd a BDSM-szcéna alapvető elemeire, a szadizmus-mazochizmus, dominancia és alárendeltség egymást kiegészítő kettősére, az ehhez használt eszközökre, az ipari standardnak tekintett lakkra és latexre, gázmaszkokra, szájpeckekre, légzésvisszaszorítóra, mozgásblokkoló felszerelésekre, azokra az elemekre, amelyek révén a kísérletező kedvűek akár emberi szekérré vagy hordszékké is alakíthatják magukat. Nem feltétlenül nehéz dolog olyan webboltokra találni, ahol megtalálhatjuk a fétis-szcéna felszereléseinek nagyját, az elfogadásnál már jóval nehezebb elképzelni azt a mindsetet, amelyben valaki arra vágyik, hogy levegő-és folyadékmentes latexágyba szíjazzák, a mumifikálószetteknél és a kontrollmaszkoknál pedig önkéntelenül megkérdezik majd a kíváncsiabbak, hogy miféle stressz, trauma válthatja ki az igényt arra, hogy valakinek folyamatossá váljon ezirányú vágyódása.

Ami a japán fétist illeti, az ottani pszichoszexuális kultúrát és annak megnyilvánulásait nemcsak extrémnek és egzotikusnak tartják, hanem utánoznivalónak is - egyszerre üt különböző földrészeken az orvosi vizsgálatokhoz szükséges eszközöket, mind pedig a vizsgálatokat felhasználó medical fétis, Tokió a legézelt arcú lányokat már Shinjukuben is szívesen látja, ugyanúgy, ahogyan a gothic lolitákat is - érdekes módon a lolita-komplexus Japánban szerencsére inkább az ártatlan, barokkoskodó gothic kultúrába ágyazta bele magát. A polipokat a hentai-közeg vitte magával, a bondage pedig shibari vagy kinbaku néven értelmeződött át és értelmezte át magát a testet, annak (fel)használhatóságát és méltóságát is. Elég pár japán partifotóra ránézni (DJ Sisen és a Tokyo Dark Castle jó kiindulópontnak számít) ahhoz, hogy megállapítsuk, az európai extremitást a párszáz fős japán gothic közeg mindenestül falta fel.

Ha működik, akkor működik, süthető a fétis mindennapos értelmezése mellé a biankómondat, aki pedig az európai (főként a német), illetve az amerikai fétis iránt mutat nagyobb érdeklődést, kezdje a tiszteletkört az említett újságok mellett a Torture Garden rendezvényeivel, holdudvarával és filozófiájával - egy hat évvel ezelőtti party kivetítőjén többszáz ember között rögzített fülledt divatbemutató jut eszembe, a közel két méteres, fehérre meszelt, kopasz, mélyen ülő szemű gólyaember testébe több drót ruhafogast ütöttek, amelyeken különleges ruhakölteményeket egyensúlyozva lépdelt furcsán ingva a kifutón. Ha valaki emlékszik a Mátrix jeleneteire, megnyugtatom: alig volt köze a kettőnek egymáshoz. Aki pedig azzal érvelne, a fétis meglehetősen alantas dolog (pontosítás és érvelés nélkül), gondolja át: bármit kompenzálhatunk bármivel egészen addig, míg nem okozunk vele kárt senkinek. Lelkileg egészséges emberek pedig, bármilyen fájdalmas, nincsenek.

by damage

the web24.ap.hu live feed

10:18 "So let's go back to the LSD." This is how morning starts, aching and slowly building, with eager acid freaks, a hundred of them, all listening to Ernst-Jan Pfauth and his opening speech on Tim O'Reilly and Timothy Leary and why focus on big, hairy, audacious goals, umm, so actually why the internet is the new LSD. It's a spongy piece of nostalgy and my Twitter doesn't really work and if the internet is really the new LSD, I'm out on my very bad limbs.
On another note, Pfauth never took LSD.

10:20 Here with @muellah, @Sera, @hh and @kelt.

10:21 Laszlo Drajko, Microsoft CEO Hungary is here to talk about the future of online services and especially, is there any future ahead of them. From Air to Azure, Android, Chrome, Firefox and blah blah blah.

10:28 We've reached a point where we do not have to understand technology to use it. Disagree. It's more like 120 people here, most of them still displaying the luxury of faked attention. Drajko is ranting on about Vista and XP, saying XP was better because it showed comfort, crosslinking it to the trends of 2009, one of them being the need for comfort, guess what. BTW, Wiera hotspots disallow Twitter. Now I will need to stab myself in the groins with caffeine gloriously. I'm now looking at a spreadsheet about "pay after use", "changing license models". I'm thinking more about stabbing myself randomly.

10:36 Experimenting on new business models, example: iPhone. I'm interested but I'm majorly bored. CEOs should stick to their jobs and let enthusiastic performers do conference talks. (While I'm amusing myself with random caffeine eyejabs and also Japanese twins - I know this because you're always expecting me to say this.) Drajko, on the other hand, talks about "BizSpark".

11:10 Felébredtem. Kiss "Zoomhu, húsz éve internetezek" Sándor sajáét elmondása szerint hat emberre számított, valamint a londoni metrótérképet akarja nekünk eladni kontentháború-illusztráció gyanánt (én meg emlékszem arra a megjegyzésre a Király utcai VAM főhadiszállásról, hogy a zoomhu úgy leveri az Indexet és az Origót, mint a.), egy pillanatra még a modemidőszakot is emlegeti egy szemnedvesítő pillanat erejéig (most esett be @hh), én a padlószőnyeget szeretném feltépni, a kirakott elosztók nem működnek. Harminc inches képernyő, öt méter távolságról. Ahogy érzem, mindjárt le is merülök. @kelt az előbb még megkérdezte tőlem az előbb, hogy "Szerinted ebből az egész anyagból mit rakunk össze?" A válasz kész van már, csak kénytelen vagyok megvárni a délután ötös zárást.

11:53 A Visuland előadás az első, ahol nem akarok véráldozatot bemutatni - vagy azért, mert belootoltam egy itthagyott gépet (amin viszont a touchpad nem működik), vagy azért, mert effektíve tényleg érdekes a téma (minialkalmazásokra épülő virtual world), tizenhárman ülünk bent rajta. Kiss Sándor az előbb bedobta még, hogy a kommentelhető ingyenes híroldalakon milyen jók a betelefonálók, @muellah-nál ott sült ki a fegyelempalack. (Haha, megérkezett.)

12:00 Ahhoz képest, hogy nyelvtanulóknak kezdték el fejleszteni a rendszert, konferenciaszervezők, színházcsoportok, építészek kattanták rá, Faragó Péter szerint lehet olyan online agórát is létrehozni, ahol élőszóban lehet alkudni. (A fájlcserélés lehetőségét akarják gyorsan beletenni, mobilkivezetésre gyúrnak.) Örülök, hogy FP közel áll a képernyőhöz, egyébként megvakulnék, ha innen kellene elolvasnom a futuretech fontokat. Mutassatok virtuális medical fetish kórházat, programozó férfiak!

by damage