the techno viking kneecap tape
Az ilyen pillanatokban kívánom vissza a kilencvenes évek örökúj technokultuszát, berlin warehouse to the max! (Thx, Pinktsunamii!)
szilva: amerikai tinédzserek hormonoktól frusztrált hálószobadühe
SZILVA vagy nagyon okos vagy nagyon alulművelt, de egy biztos: két számával (Get Back, Had Enuf) sikeresen csavarja ki a konfúzbiztosítékot. Legnagyobb inspirációi között ugyanis olyan neveket sorakoztat fel, mint a Nine Inch Nails, a Soundgarden vagy a Smashing Pumpkins, az eredmény mégis arcátlanul seggrázó electro-funk, helyenként gitárral megsegítve. Amerikai tinédzserek hormonoktól frusztrált hálószobadühét festi Szilva, elég jellegzetesen, átlagosan - és átütő hangulattal. 8/10
VOCALOID 2> hatsune miku
A fenti exkluzív felvételen látható lány, 初音ミク(hatsune miku) multicégek tulajdona.
Miku a Vocaloid 2 szoftver hivatalos hangja, maga a program egyike a szigetországból származó, Európában is nagyobb érdeklődést kiváltó zenei szoftvereknek. Míg általában a zenei szoftverek 2-300 példányban kelnek el átlagosan, a jobbak pedig ezer körüli fogyást produkálnak, a Vocaloid 2 most tart háromezer eladott példánynál, ami a meglehetősen borsos 15,750 jenes árcéduláját tekintve is figyelemreméltó. (A cikk születésének pillanatában negyedik az amazon.jp bestseller listáján, bár volt már első helyen is addig, amíg a Final Fantasy XI le nem taszította onnan.)
Az eredetileg 2004-ben piacra dobott szoftverrel eredetinek tűnő énekhangot lehet létrehozni dalszöveg és dallam betáplálásával. Az ötlet önmagában sosem került piacra, csak third-party virtuális énekesekkel egy csomagban lehetett hozzájutni (ezek főként a Zero-G és a Crypton voltak) - most is a Crypton dobta a piacra az új csomagot Hatsune Miku személyiségével. Az idoru-lány hivatalos blogja szerint 16 éves, 158 centi, 42 kiló és imádja a tánczenét, igazából a nála hét évvel idősebb 藤田咲 (fujita saki) hangját kölcsönözte csak.
A bedroom seiyuu hangja az elmúlt két-három hét alatt riasztó gyorsasággal terjedt el a youtube-on és annak japán megfelelőjén, a niconico gouda-n, a számos elrontott, rosszul masterelt és a szoftver hiányosságait elég jól felmutató verzió közül itt van egy szám, amit a Mononoke Hime rajongói ismerhetnek, a vokál még talán itt a legjobb.
HIFANA: ha el lehet törni, akkor jó.
A japán újmédia csíknyira húzott acélkemény, hallucinogénekkel ötvözött cartoon shader-idegzetét lovagolja meg a HIFANA, akik turntablet, octapadeket, videoscratch-rendszereket, sampling padeket használnak kegyetlenül szétcsavart breakbeat/hiphop-előadásaikhoz. Ha el lehet törni, akkor jó, a Mark Okon, Genki Ito és Ian Lynam által hegyesre metszett videó ezt be is bizonyítja, a hastáncosokhoz asszisztáló perkásduóból loopgurukká (és Dan Grunebaum szerint Japán bruttó nemzeti cooljává) avanzsált Hifana anyagait pedig, azt hiszem, most rendelem meg, a retinámra pedig pimpeltetek egy fraktálokkal enyhén színezett
the second polish jukebox
More Polish music videos, because some of you cannot physically cope with it, whereas I managed to induce something similar to a cultural addiction to weird shit I find. Go have a drink. First one is KALIBER 44's Normalnie O Tej Porze, Polish hiphop at its weirdest and best, a track we often played during the EstFM days (one of the cocksuckers there still owes me two complete months of salary, mental note made), second's ELECTRIC RUDEBOYZ, a drum'n'bass liveact I just came across a couple of months ago - and I just found the third one at boingboing, that's some weird-ass Bhangra music entitled Od Tarnobrzegu po Bangladesz by MASALA.
KALIBER 44 - Normalnie O Tej Porze
ELECTRIC RUDEBOYZ - Znowu Lato
MASALA - Od Tarnobrzegu Po Bangladesz
THE EPOXIES / BLADE LOKI
The Epoxies, a female-fronted punk band, mildly tweaked to get the chic new-edge taint, nothing special, not as energetic as Freekstar but sometimes quite catchy. Not a postworthy video, though, without the Polish metal/ska crossover Blade Loki whom I found looking for a completely fucked-up Diablo hack'n'slash clone.
THE EPOXIES - Synthesized
BLADE LOKI - No Pasaran
i know we're just pretending this
A Walking with Strangers meghallgatható a csapat MySpace oldalán. Ha tetszik az album, vegyétek meg, Európában szeptember 21-től kapható - ezzel sok dolgot biztosítotok. Support the artists, hej. (A fenti video nem a Walking With Strangersről van, de aki ettől nem öleli magához, semmitől sem fogja.)
they bore me
Én sem gondoltam volna, hogy az önmagát igen válogatósnak és sztahanovistának tartó Henry "I am able to go for it with no restraints" Rollins '95-ös interjúját posztolom ki ide hajnal negyed kettőkor. Rollins valahol megragadt bennem a Robert Longo "Doctor Allcome" Spiderjének, a straight edge hardcore zeneisége valahogy sose mozgatott meg igazán, amit meg az amerikai mindennapokról mond, azt olyan szintű vak beleéléssel és dühvel képes mondani, hogy párezer kilométerrel arrébbról nem lehet annyira komolyan venni, úgyhogy megmaradt a demagóg düh öntanító és önfejlesztő csodapéldányának egészen körülbelül tíz perccel ezelőttig, amikor is meghallgattam, hogy mit gondol a körülötte lévő emberekről és a munkájáról meg az élettempójáról és ugyan nem szeretem hallani a saját gondolataimat mások szájából vagy nem szeretek másokat jobban tisztelni azért, hogy azt gondolják, amit én is, de ha valamitől, ettől talán visszatért egy kicsivel jobban az edge. (Minden nap egyre hosszabb mondatokat kaptok.)
sin, slip and slide
Kétféleképpen nem tudok csak mostanában írni, szórakoztatóan meg magamról, mindezt elég észrevehetően. Mindezt félretéve, a péntek-szombati SZIN kellően meleg, poros és szórakoztató volt. A Kosheen sajtótájékoztató konklúziói: Sian elhízott és menekült a mikrofonok elől, Morrison szétcsapta magát, Beale még a legszimpatikusabb közülük, de azért van annak egy súlya, amikor feléd nyújtja Sian a kezét és azt énekli többezer embernek, hogy look at the damage, vigyorogsz a 350D mögött és közben meg az jön, hogy basszameg, hogy fotósárokban üt meg az ilyen helyzet, nem máskor. Az Apollo 440 jóval barátságosabb, kedvesen hessegetik arrébb az okvetetlenkedőket, hogy nem, ha most interjúzunk, akkor nem akarunk piálni menni, kéremkapcsoljaki. Most jönnek vissza a scenebe és riasztóan öregnek érzik magukat életkorilag, a zeneipar azonban ugyanúgy a feje tetején áll, amikor beindultak, úgyhogy nem tartanak ettől. Masszív arcok, jó helyre csúsztatott fekete-narancs névjegyek. A Red Lounge és az Unicum Next kiemelkedően jó hangulatot hoz, az utóbbiban tekstep, illetve progresszív trance, az előbbiben meg akkora DJ-szettet tol Aston Harvey (Freestylers), hogy kiszakad a ház oldala.
Róluk tud valaki valamit, bármit?
in a state of [set you free, きみのなけで]
And at moments like these, everything's just right. 2:08、 I could even move any mountain.
ANGELSPIT - Vena Cava video
The Australian-Berliner-cyberpunk riot squad Angelspit has just released their new (and debuting) PV Vena Cava - it's definitely not by the cyberpunk aesthetics book (more like steampunk), but the music's nice, their possee enticing and they're playing at K10 in Hungary. So watch and enjoy.
zen approach
Alig egy ujjhosznyi távolság tartott vissza attól, hogy becsöngessek a szomszédhoz és kezet rázzak vele pusztán azért, hogy képes bömbölő, lakóházat dózeroló népművelést művelni a Tokió-NYC molltengelyre ráhasalt absztrakt hiphoppal, abból is a DJ Krush-Black Thought közös értépő fekete-fehér városnarratívával, a Zen Approach 257 másodpercével. Aztán inkább megspóroltam magamnak az inzultust, nulláztam a zárat és hagytam, hogy one at a time, now best focus on who the dime, when your blade's sharp as mine and people want you to rhyme betöltse az ajtókeretet a tízperces amnézia okozta orbitális frusztráció. Eat this podcast, bitches.
and when i surface again, i will not breathe the same air as you
Az év első olyan partija, ami jól sikerült, emberekben, hangulatban, anyagiakban egyaránt. Attól a pillanattól kezdve, hogy Luc Besson tolmácsolásában gumibabákat dugnak az A38 tetőteraszon, servo.hatred M0dsz3r pedig jólfésült pajeszos east endi iparmunkás mivoltát levetkőzve dallamos-szigetelős tekstepet pakol, minden, értsd, minden meg van alapozva, a fiúwcben ajtóblokkolós ld50-történeti alapozás, utána meg sorra pakolom a 2004-es Marco Polos klasszikusokat, a Spraytől az Assemblage 23-on meg az Icon of Coilon keresztül az Informatikig, az Apop Until the End of the Worldjénél pedig elömlik az a #megatokyo tagjai között, amit már régóta nem éreztünk, most pedig felcsúszik, derék a derékra, forró, mosolyra ingerlő lehellet a nyakon, az üzenetet mindenki érti. Nektek üzenem: a K10-en ezt hatványozva kapjátok meg. Köszönöm, mindenkinek, aki ott volt. (A képeket symbol készítette, neki extrán jövok ezekért :D)
y inquiring minds mix
an almost completely forgotten side project for mentallo & the fixer. mainesthai, poor punk kids on mood suppressants and a severe dose of reality checks. (lyrics are as follows)
why . is smalltalk such a necessary evil . it's very boring . and yet we can't communicate without it . the weather, for instance . why are handshakes really necessary . defense mechanisms . so much time is wasted on things nobody really even cares about . fake laughter . fake orgasms . who cares . why are some things considered an insult while other things complementary . why is it that by the time you can afford the luxury you're too old to be able to use it properly . one can waste an entire lifetime dwelling on life's ironies as opposed to living them . it's all quite maddening . is life more fun before tv when you actually had to be creative . how come people think philosophy's something you learn from books and not something you think of yourself . and why is it that every time i turn around the exact person i didn't want to see is standing there looking at me waiting in the expectation of the things i'm about to say but really don't care about anyway
receding and still largely unimagined
Tudod, hogy kényszeres vagyok, lövöm be a kikacsintós, kötelező érvényű poént.
Tudom.
Neszebazmeg, öngól.
Ninth utószülinapja CD-turkálós fertőben merült ki, amit igazából ott rontottam el, hogy 290 forintért sikerült Chandeent, Velvetbellyt meg Whigfieldet találni, a bolt ritmusát innentől kezdve két jobbkéz mutató- és középső ujjainak CD-pörgetése adta meg, fejenként 500 darab. Epsilon Minus 990HUF, A Tribute to David Cronenberg 290HUF, Puffy AmiYumi 490HUF, cserébe beválasztottam a világ egyik legrosszabb deszkáspunknak kinéző alterrockját (Novak Seen), egy travibár-válogatást (már értem, miért nem hallgattam eddig sem, a budapestparádés maximum háromsávos electro-house is csak azért jobb (értsd, volt jobb) az Andrássyn, mert hangos (hangos volt), ez még azt az örömet se adja meg), a Hi-NRG pedig a híresztelésekkel szemben nem egyezik meg a eurobeattel.
Apropó, eurobeat.
shit on my dick or blood on my blade
Most olvasom újra Gibson Pattern Recognitionjét, harmadik fejezet, kihagyhatatlan így a cím, legalább rajtamaradtok az RSS-aggregátorokon egy kicsit hosszabb ideig. (Csöppet kevesebb, mint két hét a Spook Country megjelenéséig. Céghez rendeljük és imádkozunk, hogy a Sziget előtt pont megkapjuk még, legalább tudjunk egy jó száz oldalt magunkba tömni, mielőttt elindul az egy hét munka-galériakészítés-beszámolóírás-cikkezés-ebéd-interjúzás-party-kétóraalvás tortúrája, rögtön utána következő nap már a Hajón figyeljük a Digit All Love és az Esclin Syndo kombóját), aktív hónap lesz az augusztusból is.
the start of something bigger
or
far less dangerous
Harmadik sor, tinnitus.
Lekerekített szélű slimtokos TDK-kazettáról üzente azt először Bill Leeb, hogy lázadni csak kapucnis pólóban, hevederes nadrágban és legalább három, feketepiacról beszerzett implanttal lehet, én pedig ott helyben elhittem, amit a kávébarna Grundig magnó mondott, az utolsó taktusig. A ZYX Music egyre egyszerűsödő technoválogatásai, a csak hírből ismert World Wide Web és a rongyosra olvasott Neurománc után a cyberpunk a tizenhetedik ősz alatt végre testet öltött, olyat, amit időről időre kiszűrtünk a 120 Minutes interjúiból és a másolt VHS-ek videoklipjeiből, örök memento is lett a Gunhedből és a headsetes-pisztolyos gyárudvari jelenetből.
Tizenkét évvel később életemben harmadjára állok meg a PeCsában, körülöttem jó ötszázan, mellettem lázas rohamban fotóz és kiabál felváltva egy kopasz, szakállas, fehér inges srác, azt visítja a haverjának, hogy ez a cyberpunk, de ez tényleg az, tudod, cyber, punk, a színpadon ott. A vontatózsilipekbe szánt ambient, a Chatsubo hallásküszöbre tornázott bárzenéje, a végtelen tinédzserkori zonerunok ütemei - crossoverbe és electro-rockba forgatva nullázzák le a hallásomat a harmadik sorban, legközelebb megfogadom Karl tanácsát és tényleg beszerzek valami custom-made UV-szenzitív dugaszt. A lipcsei botrány óta több, mint óvatosan nyúlok a FLA anyagaihoz és a legtöbbjében sikerült csalódni is, talán csak a semmi újat mondó dalszövegektől ment el a kedvem vagy attól, hogy a Millennium óta rágyógyult egy hangzásvilágra a csapat és nem képesek feljönni onnan. Harmadik sor, tinnitus.
Van ez így.
(Setlist: Intro - Buried Alive - Vigilant - Liquid Separation - Bio-Mechanic - Maniacal - Internal Combustion - Millennium - Prophecy - Unleashed - Plasticity --- Gun - Mindphaser)