the damage report 005: parkour, avagy a srácok, akik nem torkozták le a tehetetlenséget
A hólyagod annyira elnehezedett tizenkét órányi formagyakorlatozás után, hogy saját neve és IP-címe is van már, te meg csak annyit veszel észre az egészből, hogy jobban be kell hajolni a térdsöprés előtt, na ez a flow, a pozitív pszichológia legnagyobb vívmánya. Hiába motollázik vele a magyar öntudatban a fogalmat elhíresítő Csíkszentmihályi Mihály pszichológus, a legtöbben itthon büszkén letorkoztak ötszáz évnyi tanult tehetetlenséget és nem értik, hogy miért lehet belefeledkezni boldogan abba, amit csinálunk, a párizsi fiatalok inkább izzadtak egy kicsit, eltörtek párszor kart meg lábat, aztán elindították világkörüli útjára a parkourt.
A júniusi Mondóban megjelent damagereport arról, hogy mi a parkour, miért jó meg Japánban mennyire van elterjedve (kb ugyanannyira, mint bárhol máshol) és csendben hallgatunk arról, hogy gyakorolnod tíz évig kell napi nyolc órát ahhoz, hogy tényleg jó legyél benne. De pssszt. Kattintsatok inkább, megint peaket akarok.
Read more
child of eden (the damage report 006 előzetes)
2k10, hatodik szegmens. Az utcán harmincnyolc fok árnyékban, közelebb vagyunk a Naphoz, mint Ausztrália, a hangosan sistergő pergamenbőrű, térdzoknis férfiak országa, ahol amúgy kimutathatóan nem adnak el egyetlen árva darab kerti grillt sem, mert az emberek vagy kidobják az udvarra a nyers húst és már kész is a medium steak vagy kiszaladnak az utcára és letörnek egy szendvicsnyirevalót az óvatlan, hangosan sistergő járókelőkből. Ez itt a Damage Report, a másodmonitoron pedig a jövőt nézem, vízből meg neonmedúzákból áll. (Olvasható a Mondo magazin júliusi számában, a blogban augusztustól.)
A jövő pupillapornó és mozgalmasabban néz ki, mint öt Winamp visu plugin összetéve, a jövő Japánból jön és megint az a Tetsuya Mizuguchi veti oda hányavetin az asztalra, aki 2001-ben is megmutatta nekünk az urbánus, drogoktól és artbookoktól fénylő arcú művészfiatalok homlokának belső felét, csak azt akkor még Reznek hívták, az új évtizedfordulón meg Child of Edennek.
Most csak 2010-et írunk, az információs szupersztráda viszont lerohadt, megették a szupersztrádaaszfaltot zabáló baktériumok, az információs és innovációs sebességhez meg már egyébként is annyira hozzászoktunk, hogy akik az élbolyban vannak, azok már nem süvítenek, hanem úsznak az információ gyengéden mélykék tengerében, az adatokat tároló hollandiai kalózpiramisok már nem gúlaként néznek ki, hanem lüktető, szerves medúzaké, a múlt dallamokkal ritkán operáló minimáltechnója helyett pedig progresszív trancet kaptunk aláfestésül.
Szórakoztató adalék, hogy a Child of Eden kétperces bemutatója egyben kedvesen pofátlan termékkapcsolás is: a fülbemászó számért (Star Line, Stratos remix) a Genki Rockets felelős, akikről azt illik tudni, hogy ugyanannyira idoru-alapú zenei projektot tolnak, mint a kilencvenes évek végére datált Date Kyoko: fiktív lányok unott producerek technojára táncolnak CG-dara klipekben, amiket számos popipari kitüntetéssel vagy legalábbis nevezéssel plecsiznek le, aztán a producerek annyi designerfarmakológiát tolnak, hogy egy szép trópusi este kiesik a szájukon tizenöt liter vér, a szomorú rajongók meg csak plakátokra tudják lőni a sárgás nyákot tisztelet gyanánt.
FOR ALL MY ENGLISH READERS: Yes, Rez has now a sequel. Child of Eden is affiliated with Ubisoft, Q Entertainment, Tetsuya Mizuguchi and his pop project Genki Rockets. We will buy a PS3 only for this if it doesn't get released on the Xbox 360.
planetdamage.com: newsflash
Hello. I am Damage, gonzo journalist, catalyst and an explorer of weird and futurologistic. I also know how to time travel. Yesterday a Chomolungma sized bouncer asked me to ID myself or get shot in the face on the premises (of a 2000+ indietronic party but hey, this is Eastern Europe, anything can happen here) - which irrevocably means I look half my age. (I do.) And as in certain districts of filthy and fuckery-filled Budapest I am still better known as Too Much Coffee Man, caffeine, as it turns out, only makes me look younger. And I visit Skins parties because teenagers doze off pathetically after three beers and I can steal complete endocrine systems using only a pen, a lighter and a depleted phone battery. And nobody will ever notice.
This blog you found is infinitely funnier when I take a godly effort to write anything here and not just repost stuff about off-world and off-beat technology, underground music, heatwaves of any kind and tits. You receive this message because all my godly (and often ungodly) effort goes into finishing the new issue of The Dose, an underground magazine about great music, nice-to-collect info and cyberpunk. Which we denounced a long time ago but sum it up in one word and you get back to neon lights and Asian girls with a server room equivalent of a decent vibrator. I have a team behind me to finish up this magazine. We now all scream blood and listen to Dutch hardstyle in order to be able to wrap everything up. Which is hard. It is 40 centigrades in the shades here. All the parapluies made out of endocrine systems cannot save us. Mental note: no need to buy kitchen grills. Fling the shit outside on the asphalt, snap, instant steak. So we are busy.
I am also working on a book, on the lookout to sell rights to two animated series, doing groundwork for stuff you'll see later on this year (better to work on it than talk about it) and taking extreme steps to expand the mind of Too Much Coffee Man because this one isn't big enough anymore.
So hello, readers. This is the mind of a gonzo journalist who stopped aging. We will be back with you on the interwebs shortly.
the damage report 004: nejlonharisnyás-asszony-szaga volt a jövőnek, el is múlt
Egyes gazdasági elemzők az új ázsiai kistigrist olyan nemzet kloákájából várják, akik egészen addig nem voltak hajlandóak kilépni az űrbe, amíg nem tudták legyártani a zérógében is harapható erjesztett, csípős káposztát. Ami felmelegítve, előre szólok, olyan ízű és illatú, mint egy régóta hanyagolt jómellű negyvenes felsővezető asszony. Nejlonharisnyában. Dél-Koreáról beszélünk, egyértelműen: parkolókamerás KIA, Wonderful Days, kimcsifagylalt, tévében közvetített Starcraft-meccsek, Seo Taiji, örökwifi meg az Oldboy, ebből pár Red Bull után már össze is rakhattuk, miért a szöuli popkulturális holdudvar az új Tokió. Rövid válasz: mert kellően messze van.
A májusi Mondóban megjelent cikkem arról, hogy savat köpök Korea teljességéről, nem alszok, de sikeresen kitiltatom magam onnan, hogy soha ne láthassak embereket, akik a kimcsinek külön hűtőt vesznek és zergekre kapcsolnak át, ha túlságosan sokáig tartják az ujjukat a távkapcsolón. Style over substance meg vicces kulcsszavak, szevasztok.
the damage report 005 teaser: parkour, avagy a srácok, akik nem torkozták le a tehetetlenséget
A hólyagod annyira elnehezedett tizenkét órányi formagyakorlatozás után, hogy saját neve és IP-címe is van már, te meg csak annyit veszel észre az egészből, hogy jobban be kell hajolni a térdsöprés előtt, na ez a flow, a pozitív pszichológia legnagyobb vívmánya. Hiába motollázik vele a magyar öntudatban a fogalmat elhíresítő Csíkszentmihályi Mihály pszichológus, a legtöbben itthon büszkén letorkoztak ötszáz évnyi tanult tehetetlenséget és nem értik, hogy miért lehet belefeledkezni boldogan abba, amit csinálunk, a párizsi fiatalok inkább izzadtak egy kicsit, eltörtek párszor kart meg lábat, aztán elindították világkörüli útjára a parkourt.
Hamarosan az újságárusoknál a júniusi Mondo magazin, aminek a címéből hiába dől az orális fixáció, igazából a parkourról szól, arról a sportról, amivel három másodperc alatt le tudsz jönni az Árkád tetejéről úgy, hogy közben virágot veszel és öltözködsz is, a jobbak ilyenkor meghódítják a lányok szívét (vagy stílszerűen rögtön az IMAX 3D terembe szaltózták be magukat a légbefúvókon keresztül), a rosszabbaknak meg egy hónap fekvő- és tizenegy hónapnyi járógipsz MEG a sztori, hogy megpróbálták. Július elsejétől olvasható a blogon, de vegyétek meg, mert amúgy egészen serere.
the damage report 003: vaskos, nyálas közhelyek az a-bomb kapcsán
2k10mar24: az anime a legjobb példája annak, hogy Japánnak miért nem volt elég két taktikai atomtöltet, szólja el magát Nick Levasseur amerikai demokrata képviselő a Facebookon. A továbbiakban: a Hecq és az Access to Arasaka által megtámogatott, stimulánsbűzös kérdőjelek arról, hogy miként sikerült ellopni Berlint, mit tesz egy bomba az emberi aggyal és “a szó elszáll, az írás megmarad”, ami sokszorosan valid az új évezredben, igaz, most is vaskos, eres, nyálas közhelyekkel csapdosom az arcotokat.
Az áprilisi Mondo magazinban megjelent savköpésem arról az amerikai demokrata képviselőről, aki szerint Japánnak nem volt elég két atombomba, de valahogy oldalról bekerülnek a színpadra a környezettudatos bringások, az óriásrobotok és valahol lassan vörös ünnepi szőnyegen szaladnak el iskolások légyszíves ilyeneket ne, elfonnyad az arcunk transzparensekkel. Azért kattintsd.
Read more
the damage report 004 teaser: nejlonharisnyás asszony szaga volt a jövőnek. elmúlt.
Egyes gazdasági elemzők az új ázsiai kistigrist olyan nemzet kloákájából várják, akik egészen addig nem voltak hajlandóak kilépni az űrbe, amíg nem tudták legyártani a zérógében is harapható erjesztett, csípős káposztát. Ami felmelegítve, előre szólok, olyan ízű és illatú, mint egy régóta hanyagolt jómellű negyvenes felsővezető asszony. Nejlonharisnyában. Dél-Koreáról beszélünk, egyértelműen: parkolókamerás KIA, Wonderful Days, kimcsifagylalt, tévében közvetített Starcraft-meccsek, Seo Taiji, örökwifi meg az Oldboy, ebből pár Red Bull után már össze is rakhattuk, miért a szöuli popkulturális holdudvar az új Tokió. Rövid válasz: mert kellően messze van.
Május közepétől az újságárusoknál, június elsejétől olvasható a blogon.
the damage report 003: az áprilisi teaser
2k10mar24: az anime a legjobb példája annak, hogy Japánnak miért nem volt elég két taktikai atomtöltet, szólja el magát Nick Levasseur amerikai demokrata képviselő a Facebookon. A továbbiakban: a Hecq és az Access to Arasaka által megtámogatott, stimulánsbűzös kérdőjelek arról, hogy miként sikerült ellopni Berlint, mit tesz egy bomba az emberi aggyal és “a szó elszáll, az írás megmarad”, ami sokszorosan valid az új évezredben, igaz, most is vaskos, eres, nyálas közhelyekkel csapdosom az arcotokat.
Levasseur demokrata (ha a Deák téri Gödör lenne az USA, akkor a demokraták a mosolygó, melegbarát, környezettudatos bringások a lépcsők előtt), az anyaméhből pedig New Hampshire-ben botlott ki, ami meglehetősen sokat bonyolít a látszólag egyszerűnek tűnő lejáratókampányon. Amerika ötven csillaga között ugyanis hiába NH a negyvenhatodik legkisebb, mégis egyike a tizenhárom alapító államnak, ahol minden rendszámtáblán kötelezően ötlik a szemedbe, hogy live free or die, ráadásul ellopták maguknak Berlint (N44° 28.1202', W071° 11.1046') és Libanont (N43° 38.5376', W072° 15.1054'). És Manchestert (N42° 59.7384', W071° 27.2873') is.
Április közepétől az újságárusoknál, május elsejétől olvasható a blogon.
the damage report 002: szubmisszív lányhangok, tavasz van
Tavasz van. Tudom, mert végre centipontosan lőhetem be a kosárméreteket a romkocsmákban, a város felett enyhén orrfacsaróan terjeng a márciusi dugás fülledt, meleg szaga, a lányokból elmúlik a savanyúság és háztetőig csap a vigyorkeltő albuminbűz, ahol okkult figurákkal díszített netbookkal ülök és még egy jó ideig azt firtatom, hogy miért örülnék jobban egy féltucatnyi hőkövető marokkőnek, mint egy két és fél kilométerig is gond nélkül elhordó McMillan TAC-50-nek, aztán elrángatnak inni, én meg hagyom magam, de ezt majd beküldöm a traumatológiáról. Most zenélek inkább, fejben.
A márciusi Mondo magazin gonzója a slágeripar jövőjéről, Hatsune Mikuról és társairól, virtuális énekesekről meg az autotune-pluginekről. Ugyan nem teljesen könnyen és gyorsan fogyasztható, de rózsaszín designba helyezték, úgyhogy már ezért megéri elolvasni.
Read more
planetdamage 2010/1: a myoelectric arm belonging to teengirl
Látogatókban erős, szórakoztató keresőszavakban siralmas negyedévet zárok, lassan csorduló vércseppet törlök ki a szememből, szolidarítva azzal a szeszkommandóval, akik szabadnapot vettek ki mára, csak azért, hogy kellőképpen berúgva készülhessenek fel a szerda délutáni műszakra, nekik valószínűleg nem csak a szemük vérzik tíz óra után pár perccel. A hangosan élvező lovak, lányok, majomkéz kombinációt két ponton előzitek le: a lengőborda teremtést még értem, azzal viszont váltanék egy magánlevelezést, aki a damage haja kombinációval talált be hozzám.
More visitors, less fun searchwords. Apart from a few selected Hungarian pieces of devilicious wisdom, I still have a photo of a vampire penis on the plate, together with a myoelectric arm belonging to teengirl (since when did I start posting mech guro?) and the slightly frustrated question of what is the point of daybreakers? And that's a good one, haven't found the answer to that myself. More than 27500 unique visitors in the past three months, according to GoogAnal, by the way.
THE TOP FIVE ENGLISH POSTS
Atari Teenage Riot is back!: See the peak above on March 18th? That's when Alec Empire himself referred to this post on Facebook and a few other guys on Twitter started retweeting as well. (Yes, click it again. The new single rocks.)
Exaella: a new anime: Blue, black and a Russian take on cyberpunk with a new anime that's coming to our retinas sometime during the second half of this year.
The Marionette Unit: steampunk ballet torture film: Steampunk trailer in 163 seconds. And that's long. You could conceive an army of dinosaur babies in less time and sell them to Ukraine.
hAngry & Angry: Japanese pop duo turned into gothic lolitas for fun and profit, but more like profit. Pink and blue never looked so good together.
Porn spam from the 16th century: I might not have been able to pass my university final exams if my teachers knew about this. Still. It is about fucking and Viagra pretty much in the vein of how we talked half a millennium ago.
A LEGOLVASOTTABB MAGYAR POSZTOK
Médium-Hang-Esztétika: USB-csatlakozót az agyunkba a szemünkön keresztül: Akadémikus tudománykötet a technokultúra környékéről, amennyire ijesztően hangzik ez, annyira vannak benne érdekes és tényleg elolvasandó anyagok, és ha már én mondom ezt, akkor tényleg, egyetem után felgyújtottam az összes jegyzetemet és a Dürer-kertet is elkerülöm a szemináriumi emlékek miatt, úgyhogy a dícséret duplán számít.
Collateral Damage 001: Nootropiktól a vérromán pornóig: mindig mondom, hogy áááá könyvet kéne írnom, annyian mondják már, ez egy nagyon, nagyon rövid rész belőle. Úgyis átírom, nincs benne elég nindzsa. Se.
Dawe goes mental: mennyire bírjuk az erőset?: a beígért majd halkan elshyolt Naga Sabi-videó helyett fogadjátok szeretettel azt, ahol a Life Network kedvéért (reklám, reklám, pay up) Dawe betol a Hathi étteremben a rendőrpalota mellett egy adag igazán csípős valamit. Én két órával később talákoztam vele, akkor még szivárgott a vér a szeméből és halkan nyöszörgött joghurtért. Embriópózban szögelték a priccsre.
The Damage Report 001: már régen meg kellett volna halnotok: Havi csúsztatással posztolom a Mondo magazinban megjelenő rovatomat, itt a keleti oldal-nyugati oldal (itt lesütöm a szemem, eszembe jut, mi történt Autechre-re menet a villamoson, aki érti, érti és rákezd, aki nem, jobb is) végromlása és pusztulása a téma, hogyan pusztul el a világ Japán szerint. Azt bele sem írtam, hogy kiírnak mindenkit egy év szabadságra, belecsúszna az egész szigetország az óceánba az unalomtól.
The Future That Never Was: Haha, ez is angol, de magyar vonatkozással, március elején tartottam előadást a ZSKF-en arról, hogy miért nem működik a jövő úgy, ahogy elképzeltük, ez a háttéranyaga, aminek a felét sikerült csak kb elmondani, a második sorban ült egy helyes lány, akinek minden elképzelését sikerült összezúznom a boldog és biztonságos élettel kapcsolatban, rázta a fejét, hogy nee nee csak ezt ne. Büszkén húzhatom ki magam, hogy nem meséltem a gyógyszeripari és neural induction link-kísérletekről, akkor valószínűleg a szendvicse szélén metszette volna el a jelentősebb ütőereit.
the damage report 002 teaser: szubmisszív lányhangok, tavasz van
Tavasz van. Tudom, mert végre centipontosan lőhetem be a kosárméreteket a romkocsmákban, a város felett enyhén orrfacsaróan terjeng a márciusi dugás fülledt, meleg szaga, a lányokból elmúlik a savanyúság és háztetőig csap a vigyorkeltő albuminbűz, ahol okkult figurákkal díszített netbookkal ülök és még egy jó ideig azt firtatom, hogy miért örülnék jobban egy féltucatnyi hőkövető marokkőnek, mint egy két és fél kilométerig is gond nélkül elhordó McMillan TAC-50-nek, aztán elrángatnak inni, én meg hagyom magam, de ezt majd beküldöm a traumatológiáról. Most zenélek inkább, fejben.
Hamarosan az újságosoknál a márciusi Mondo magazin, amiből látható már a valóságot és címet nem teljesen pontosan tükröző previewn, hogy érinti a szebbik nemet, a gépi torkokat minden értelemben, a virtuális énekeseket és az algoritmikus zeneírást. Áprilistól olvasható a blogon, de inkább vegyétek meg, pay your tribute to the evil chief editor who is not me!
the damage report 001:már régen meg kellett volna halnotok
Hollywood szerint tizenhárom éve meg kellett volna halnod, 1997-ben ugyanis a Skynet mesterséges intelligencia nukleáris holokausztot és géphadsereget szabadít a világra. Aki dolgozott már telemarketingesként vagy technical supportként, itt ledobja az újságot, rágyújt, kinéz az ablakon és lassan rábólint: az emberiség körülbelül ezt érdemli és sem Beethoven, sem pedig a dupla anál nem mozdít a fajunk nettó javára semmit. Ugyanebben az évben hálóba, csáprágóba és rasztába öltözött földönkívüli vadászok lepik el Los Angelest és méltó kihaénnem-vérengzést tartanak a jamaikai drogkartellbe tömörült testvérek ellen, New Yorkból pedig biztonsággal és robbanószerekkel körbekerített börtönvárost gyárt a helyi rendőrség, ahová csak Kurt Russell tud beszökni, hogy kiszökhessen onnan az USA elnökével. Ahelyett, hogy otthagyná.
A februári Mondo magazin első savas gonzója, a Már régen meg kellett volna halnotok, eddig az újságárusoknál, tárgyhónap utáni következő első munkanapján online kerülés, úgyhogy katt beljebb, ahol Dubai-Mars-Berlin háromszögből nézzük a világot, a sarokban hányó tinédzserek mellett pedig egész földnyelvek pattannak ketté és még Warren Ellist is megidézzük, mert a lovak segglyukából is kolbászt gyártanak.
Read more
the damage report: már régen meg kellett volna halnotok
Hollywood szerint tizenhárom éve meg kellett volna halnod, 1997-ben ugyanis a Skynet mesterséges intelligencia nukleáris holokausztot és géphadsereget szabadít a világra. Aki dolgozott már telemarketingesként vagy technical supportként, itt ledobja az újságot, rágyújt, kinéz az ablakon és lassan rábólint: az emberiség körülbelül ezt érdemli és sem Beethoven, sem a dupla anál nem mozdít a fajunk nettó javára semmit.
Februártól savas spermát fröcskölök Budapest felett, ahova hullik, gonosz újságírók bújnak ki a repedések közül. Elindult a THE DAMAGE REPORT a Mondo magazinban, pengessetek a februári számért az újságárusoknál. Vagy fenyegessétek meg a felnőtteket és vegyétek el tőlük, úgyis csak hazudni tudnak.
after the long goodbye: 2010-ben fémízűt harap a mondo
Klausztrofób, intelligens és állatbarát. Két dolgot mondhatsz erre: zavarbaejtő vagy japán, mindkettőt kipipálhatod, továbbmehetünk. Yamada Masaki 2004-ben publikálja regényét, az Innocence: After the Long Goodbye-t, ami hálás részét alkotja annak a ragyogó és kaotikus egésznek, ami a Ghost in the Shell univerzum egyszerűre és fényesre polírozott, agyhackerekkel és külpolitikai villongásokal teli világát böffenti át egy metafizikus, érthetetlen, de ugyanakkor gyönyörű valamivé. A könyv az Innocence anime előzményeként szolgál (Batou elveszett kutyáját, értsd, addig sem létező emberségének utolsó elveszett szikráját keresi, hogy Twitterre optimalizált maradjak), teljesen ellent is mond minkettő a manga techszleng-orgiájának, cselekményének és annak, hogy változatlanul a jómellű-kékhajú Motoko a főszereplő (csak éppen Aramaki és nem Kusanagi, de legalább családban marad). Ha láttad az európai cyberpunk vízválasztóját, a Gibsonból rendezett New Rose Hotelt, tudod: szomorú hangulatból, dekadens lányból, vécében lerendezett dealből, kék fény alatti gruppenből meg okostelefonból lerendezheted a jövőt, ilyen sokelemes fazetta lett az After the Long Goodbyeból is, csak itt természetesen jön mindaz, amiért a dilettánsok hada huszonöt éve vérzik el az LSD-mámorban, mégse jön nekik össze. Yamada természetellenesen szenvtelenül magyarázza a cyberagy felépítését, jó színházi rendezőként építkezik: ami megjelenik, az szimbólum, szerepe van és több tíz oldallal később köszön vissza, minden kutya, minden takarításra, szexre, telepresencere termesztett robot emberibb az embernél, te pedig szomorú árvaként dobod a könyvet a sarokba, konstatálod, hogy először rendelsz úgy könyvet az Amazonról, hogy nem olvasol utána, mégse bánod meg, szívtelen vagy és magányos, szomorú a jövő, te pedig jegyet veszel a maglevig Budapestről, csak oda.
2010.01 - Ghost in the Shell, 4chan, ball-jointed dollok meg amit még nem szégyellnek: szívmelengetővel indítja az új évezredet (ha jól számolom, új jön) a Mondo magazin.