Tavasz van. Tudom, mert végre centipontosan lőhetem be a kosárméreteket a romkocsmákban, a város felett enyhén orrfacsaróan terjeng a márciusi dugás fülledt, meleg szaga, a lányokból elmúlik a savanyúság és háztetőig csap a vigyorkeltő albuminbűz, ahol okkult figurákkal díszített netbookkal ülök és még egy jó ideig azt firtatom, hogy miért örülnék jobban egy féltucatnyi hőkövető marokkőnek, mint egy két és fél kilométerig is gond nélkül elhordó McMillan TAC-50-nek, aztán elrángatnak inni, én meg hagyom magam, de ezt majd beküldöm a traumatológiáról. Most zenélek inkább, fejben.

Hamarosan az újságosoknál a márciusi Mondo magazin, amiből látható már a valóságot és címet nem teljesen pontosan tükröző previewn, hogy érinti a szebbik nemet, a gépi torkokat minden értelemben, a virtuális énekeseket és az algoritmikus zeneírást. Áprilistól olvasható a blogon, de inkább vegyétek meg, pay your tribute to the evil chief editor who is not me!