Vannak az életedben olyan pillanatok, amikor a világ, freeze frame, megszűnik mozogni, te pedig fényes, remegő szélű Polaroid-képen nézed, mi robbant be az életedbe éppen, a gondolatok hosszú szálon nyúlnak előre, a hangokat gondosan letekerték, a gondviselő Photoshopja pedig szemnyugtató pasztellbe kevert mindent, elemezhetsz nyugodtan. Ez volt 2001. Az alternatív univerzumok kutatóinak ezzel az évvel a legkönnyebb a dolguk: kilenc és fél perces az a YouTube-ra posztolt videó, amely a 2001: Űrodüsszeia dimenzióváltását ábrázolja, rávágva az előző évszázad egyik legfelszabadítóbb számával, az Orbital Halcyonjával (a Hackers főcímzenéje ez, tökéletes lenne, ha a világ bármely nagyvárosában landolva ez lüktetne a repülőgépek fejhallgatóiból, délutáni meleg napfényben), ez is lett az, ami nem valósult meg,. A mesterséges tudathoz legközelebb a 2000-es évváltás soha meg nem érkezett dátumváltási hisztériája, a Y2K probléma állt, az sem söpörte le a bankárokat és a kormányokat a Mercator-vetületről, a Holdon meg csak százmillió tonnányi jeget találtak a sarkköri területeken, dimenziókaput, monolitot meg idegen civilizációt, na azt lófasznyit se.

Eredményes év volt ez pedig: Amerika laborjaiban kikotyvasztották CC macskát, az első igazi klónállatot (két hosszú hónapig várták, hogy kimúljon, nem múlt ki, csak utána írta meg a Nature a nagy hírt), az operációs rendszerek csatája új fordulatszámra váltott, megjelent a Windows XP és az OS X, a Google bekebelezte a Usenetet, a fórumok és warez boardok máig is biztosan és zavartalan futó ősét, aki pedig beindította a 9¬/11-es félelemgépezetet, leplezetlen dollármilliárdokat zsebelhetett be a védelmi, a külpolitikai és a pániklobbiktól. Japán kétszer is vesénlépte az európai popkultúrát, egyszer Fritz Lang örökbecsű osztályharc-fantasztikumát, a Metropolist írta újra gőzízű, tócsaszemű animébe, aztán Varsót, virtuális valóságot, családi idillként főzött kelkáposztalevest és Artúr király legendáját keverte össze a több év múlva felfutó MMO-őrülettel, így született meg az Avalon, Mamoru Oshii Balkán-ízű vetülete a Ghost in the Shell után. A nagy büdzséktől nem, de a jó ötletektől annál inkább szagló független játékipar (pontosabban a brit Introversion) megszüli az Uplinket, ezzel biztosítván a hackerjátékok lassan gyarapodó, de végeláthatatlanul terjengő utánpótlását, a magyar irodalmi folyóirat, a Prae pedig megjelenteti cyberpunk különszámát, amiben olyan címekkel kápráztatja el a hevült szemüvegű olvasókat, mint „Adatmezők közt: allegória, retorika és a paratér” vagy „A cyberpunk metaforái: ontológia, episztemológia és science fiction”, igaz, akik ezeket olvassák, egy rozsdás katonai bögrénél bonyolultabb tárgyba is lételméletet, grandnarratívát és önkifejezési piramist szőnek.
(more…)

(via offworld)

A new rhythm game (one of many, actually) is coming to the iPhone platform called Lilt Line with a dubstep flavour, according to creator Gordon Midwood. Looks like Audiosurf in 2D and although simplistic in its abstraction, it promises to an instant buy. Beware of people whose content is fulfilled with a single line. Less is really much, much more. (via indiegamesblog)

Cyberpunk died with Johnny Mnemonic, the Krokers said in 1995, Robert Longo killed it – and with that came the slow dissipation of wireframes and vast electronic non-spaces of either consensual hallucination or psychedelia. Tetsuya Mizuguchi had it on PS2 and he brought it back for the 360 XBLA, leaving splinters of rumours about a Rez sequel and leaving us waiting empty-handed. If you still own your PS2, dust it off and google up a store where they still sell Frequency and Amplitude – developed by Harmonix in 2001 and 2003, respectively.  

It’s all about evoking the mindless speed limit breaking into an octogonal tunnel with sides connected to tracks, each of them containing notes you have to hit in order to keep the music flowing. It’s basically a game-induced remix tool, containing songs by The Crystal Method, Curve, Orbit, Roni Size, Juno Reactor, Meat Beat Manifesto and a lot more in Frequency and the same diverse repertoire comes up in the sequel with Garbage, Herbie Hancock, Styles of Beyond or even Pink. My only heartbreak is that it’s only for the Playstation – and PC’s never really gotten far with similar music/rhythm games apart from Audiosurf.

2008 februárjában újra megpróbálja az indie játékgyártás az eddigi lehetetlent: saját zenéinkből pályákat felépítő és azokat beversenyző cyber-gyorshajtó istenveréséből eddig volt sok, mindegyik ronda volt, de legalább nagyon. Az IGF Seumas McNally-nagydíj-esélyes Audiosurf elméletileg ilyen lesz. Hoping for the best, expecting the worst. (link, via)