A hétvége számos tanulsága között toronymagas a halált vettél kétszázötven forintért, közel egymilliónyi Scoville figyel két pici dobozban is a második képen (razZ0r szerint hárommillió alatt nem létezik a Bhut/Naga Jolokia, de nekem igazából mindegy, mert a tetejéből vágtam le egy tizedkörömnyit, amiben sem ér, sem mag nem volt, mégis kellett egy jó tíz perc ahhoz, hogy megint megtaláljam a szájpadlásomat és amikor a paprika egy érintése (mondom, sem ér, sem mag) becsúszott köröm alá, kb 26 órára vesztettem el az aktuális ujjamat, fájdalomcsillapítóként legközelebb jó lesz majd, de még van a hűtőben, majd felveszem kacagva és összevágom a két évvel ezelőtt Naga Sabi Bomb teszttel, a lényeg, hogy a Perc utcai Culinarisban jó esetben van még egy darab halál és most már a konyhában is last man standing. A Yum Nuea Naam Thokot meg sajnálhatja, aki kihagyta.