berlin01

A több ezernyi geeket egy fedél alá hozó konferenciák töretlen, megalomán pszichológiával működnek, ez pedig az első nap délutánjára rakott keynote-on látszik meg igazán. A megnyitóról nem maradhatnak el a Microsoft evangelistáiból porondmesterré avanzsált ön- és közhergelő showmanek, akik tízről – pontosabban hétről – számoltatják vissza a tömeget. A Messe Süd huszonötös számú hangárjában összegyűlt több ezer szakmabeliből hármat a színpadon elhelyezett masszázsszékekbe invitálnak, valamint sört és pálmalevélutánzattal integető lányokat ajánlanak fel nekik, hogy jobban átérezzék az új Windows-termékek adta professzionális könnyedséget – amilyen nagy csinnadrattával hívják fel a rendszergazdák új generációját, ugyanannyira megunt színpadelemként tolják ki őket egy óvatlan pillanatban.

A hiba ott válik igazán szembeötlővé, amikor a főként fejlesztőkből álló, kódban gondolkodó hallgatóságnak Stephen Elop, a Microsoft üzleti divíziójának elnöke nekiszögezi a gazdasági válságból is előnyt építő, mindent betonba döngölő újhatékonyság koncepciót, a the new efficiency-t. Mindezt humorosnak szánt reklámfilmekkel is alátámasztja, amelyekből megtudhatjuk: a túlsúlyosnak, kopaszodónak és szemüvegesnek beállított rendszergazdák arról álmodoznak, hogy kollégáik igazából szeretik őket, az irodai meglepetésbuli csúcsa az, amikor a tortát saját arcukon kenik végig, hétvégén meghibásodott szerverek javítása helyett embernagyságú rókákkal szeretnének labdázni és fagylaltozni egy réten, a biztonságtechnika örök ellensége pedig egy epilepsziás nindzsa, aki oda rúg, ahol éppen van levegő. A meghökkent közönség itt kezd el kivándorolni a teremből, tucathosszú fürtökben, amit még az sem fékez meg, hogy megtudhatjuk, mitől lesz jó az új Exchange Server. (right here) Bentebb meg képek and then some more pictures inside.

berlin02

A további képek a Deutsches Technikmuseum Berlinből érkeznek, miután – időrendben haladva – kitaláltuk, hogy miután nem tudok hídba lemenni, ha beugrottam az U-Bahn pályájára, csak akkor halnék kísérletezői-újságírói halált, ha a kvantummechanikai szabályszerűségek szerint egyszerre tudnék áramkört zárni a pálya két sínén, de mivel a konzervatív fizika szerint működök (működöm), túlélhetem, jelentem, túléltem, a kvantummechanika pedig nem működik, helyreülhet, elégtelen. A lenti képekhez túl sok magyarázatot nem nagyon fűznék hozzá, a neoprén kesztyűknél mindenki elgondolkodhat egy kicsit az élet meg a DIY értelmén, a doboz egy Enigma (itt felsírtam), a kreatívabban elkészített furgon egy afrikai gyermekjáték, a nem annyira kreatív, de annál slickebb darab meg a Bugatti Veyron. Mindig Berlinben jövök rá arra, hogy mégsem rühellem annyira a tervezőasztalról lebújt autókat.

berlin03
berlin03
berlin03
berlin03
berlin03
berlin03
berlin03