tranzitblog: maróy on the decks
Ahogy látom, pont elcsúsztam egy komplett héttel az értesítéssel, de legalább egyben elolvashatjátok Maróy Ákos kamarád anyagait a tranzitblogon: arról gondolkodik, hogy a művészeti projektekben miért olyan nagy a titkolózás, a féltékenység, az eredmények nempublikálása, a tudásmegosztás hiánya (Tudásmegosztás hiánya a művészeti életben), miért kényelmetlenek és gyakorlatiatlanok a sci-fikben, például a fent is megnézhető Minority Report egyik részletében látható interfészek (Az interface felületessége), illetve miért nem működnek az emberek hozzánemértése és kvázi hübrisze miatt a projektek (Kritikátlanság).
For more info on Maróy: blogja mellett van (egyétek meg a biot is) egy kormánybeszerzésekkel foglalkozó infoblog is, illetve a HVG Onlineon cikkeztük még le augusztusban a Corpora projektet, amit a doubleNegatives Architecture csapattal alkotott meg a Velencei Építészeti Biennáléra.
agrippa: self-destruction now on google video
Ismerős, ne? Gibson monstrózusan hosszú életrajzi költeményét, az Agrippa: A Book of the Dead-et keresztülrágták már a kérődző, patás akadémikusnövendékek, csodájára jártak, hogy a verset tartalmazó Mac-diskette csak egyszerolvasható, a képernyőn nemcsak scrollozik a vers, hanem egy szubrutin ezt menet közben kódolja is (mindezt 1992-ben), született belőle rengeteg esszé (egyetem óta megfogadtam, hogy nagyon kevés ilyet fogok olvasni, Marilouise Krokernél mindig megbánom, hogy), videóra is vették mindezt, fent ez látszik, teljes hosszban, természetesen a szövegből semmi sem olvasható a kisfelbontás miatt, de a szöveget fentebb úgyis linkeltem, a The Agrippa Files archívból meg mindenki kimazsolázza magának így vasárnap késő délelőtt a szükségességet, én most nem. (the agrippa files)
processing: more visuculture, more wants
Elszaladt velem a csatakos vizuálkultúrális ló - a demoscene.tv instant gratification, a napi munkát úgy végzem két képernyő előtt, hogy az egyiken nyolc órából legalább hatban visuk futnak, hogy jobban tudjak fókuszálni a legsúlyosabb poénokat felhozó office quadrantban (meg mert nyilván jól néz ki, a főnökségnek a fraktálalagutak tetszenek a legjobban), aztán ahogy a tranzitblogos cikkem óta kicsivel jobban ránéztem a Processingre, azóta nem hagy nyugodni, instantwant lett az Advanced Beauty DVD (ez egy hosszabb Pingmag-anyag videókkal, a lenti videó, Jelle Feringa munkája is innen jön), a Spotworks meg az olyan könyvek, mint a VJ: Audio-Visual Art and VJ Culture meg a vE-jA: Art + Technology of Live Audio-Video.
Az első fekvőrendőr nyilván ott jön, hogy kell beszerezhető resource, nézed az Amazont egy darabig, hogy most megrendeld-e a hardcovert vagy ne rendeld meg, több könyv is van, még rosszabb, megjön-e Karácsonyig vagy majd ünnepek között kell becaplatnod hegynek fel a csomagodért, Eno szóljon-e közben, hogy fel bírj menni vagy Noisia, aztán jön az ötlet, hogy miért nem nézed meg a Scribden inkább, könyveket ott is érdemes mostanában keresni és voilá: a Processing-guru Reas és Fry könyvéből fent van egy nagyobb excerpt, Ira Greenberg Processing: Creative Coding and Computational Art című darabja pedig teljes hosszban terpeszkedik, úgyhogy lehet nézni és tölteni a bölcsességet, bekötöm mindkét embedet, hogy többet köhögjön a gépetek, kommentezni nem képes, savanyú banda!
UPDATE 1: Greenberg könyvét mégsem embeddelem, itt a link, ahol meg tudjátok nézni, irgalmatlanul belassítana egyébként.
愛着, the definition
You might remember this post from a month ago, partly because whoever tried to translate this got it all jumbled up and wrong. And seriously, Webster online is nowhere near the exact subtle truth - mostly because it doesn't have the vocab for aesthetic and design principles. John Maeda has them - and the kanjis come from his book "The Laws of Simplicity" I managed to grab in a Soho bookstore back in September with Tommy Mesmer (and currently we're working on a very funky project, but more about that next year). So here's what Maeda has to say about the kanjis:
愛着
aichaku is the Japanese term for the sense of attachment one can feel for an artifact. When written by its two kanji characters, you can see that the first character means "love" and the second one means "fit". "Love-fit" describes a deeper kind of emotional attachment that a person can feel for an object. It is a kind of symbiotic love for an object that deserves affection not for what it does, but for what it is. (Laws of Simplicity, get it on Amazon)
As it happens, I'm doing nothing by the book. Artifact is right, object is wrong.
rihanna umbrella cover by hungarian dark/electro girlband black nail cabaret
Végül minden dolog visszatalál a saját medrébe. Hiába vált a kezdeti Kollektívák után egyre lomhábbá a felvegyült Art Macabre tehetsége, a mindig stabil minőséget hozó alapítótag Emke és Soffy saját projektekkel fut tovább: Emke saját könyvvel jelentkezett (a Csak a madarak című könyvet mellette Barok "Louise" Eszter jegyzi), Soffy fejdísz-bizniszben mozog, az LD50es idők alatt pedig időről időre felröppent, hogy a lányok közösen akarnak bandát, ez forog a fejemben, amikor a Black Nail Cabaret dolgait hallgatom (amiről meg Emke blogjából értesültem, hey there). Rihanna Umbrellája már több hónapja úgyis azzal a felhanggal lüktet a bázison, hogy mekkora dnb remixet lehetne belőle gyártani, vagy mást, csak legyen átforgatva teljesen, ez most sikerült, furcsán is, feketén is. Lentebb egy régi monokróm monogatari egy hatsávos autópálya mellől, eredetileg a Kollektíva 2 szórólapjáról.
