Jó három hónapja arról kaptam hírt, hogy a No Thanx öltözött szilikonba, most meg újabb tippet kaptam magát megnevezni nem kívánó olvasómtól, hogy az elektrofolkba áthajló Nox új klippel rukkolt elő. Hazai viszonylatban semmi kellemetlen nincs benne (ez a failbloggal egyenértékű eufemizus), a mai fiatalok szemét meg az sem gyömöszöli ki, hogy kétmásodperces rapidfire-lövetekben köszön vissza az Aeon Flux meg az Ultraviolet, egy kommentár szerint még az Ötödik Elem is, de az első két rip után már nem kell mit magyarázni. Azt viszont nem értem, hogy 2:30-nál hogyan mertek bennehagyni egy ergonómiailag ilyen rosszul megtervezett ajtajú járművet, Péter Szabó Szilvi lábáról viszont enni lehetne, jobb kameraállásnál meg futni rajta öt másodperc alatt százat (ebből legalább az egyik jó). Azt viszont, aki szerint jó ötlet bennehagyni a lövésre kész taktikai kommandó előtt belassított néptáncot, az négerfaszláncért esedezik. És majd egy kommentben ugyan magyarázza már el, hogy ha már nem lett wushu tizensok kitartott fegyver ellen, akkor miért. Na jóéjt.