eyeborgs: adrian paul meets danny trejo

Biztonsági kamerák gyilkolnak embereket Richard Clabaugh 2008-ban bemutatásra kerülő filmjében, az EYEBORGSban. Nyilván csak egy terrortámadás kell ahhoz, hogy az amerikai kormány beindíthassa az ODIN (Optical Defense Intelligence Network) projektet, a kezdetben csak apró, két lábon közlekedő szemekhez hasonlító kamerákat, amelyek egymáshoz csatlakozva állítanak össze egy mindent látó és halló nemzetvédelmi hálózatot.

Aztán jön Adrian Paul, kard helyett shotgunnal, egy riporternő meg egy rózsaszín hajú punk rocker és megpróbálnak rájönni arra, hogy ugyan miért nem egyezik egy bűntényhullám bizonyítékaival az a videoanyag, amit a rögzítésre használt Eyeborgokból kinyertek. Danny Trejo méretes baseballütő mellett adagolja az életbölcsességeket, mi kellhet még?


bel geddes

belgeddes.jpg

Norman Bel Geddes konkrétan 1929-ben javasolta azt a négyes számú utasszállítóval, amire a Boeingek még most sem képesek. Háromezer méter magasan úszó légidzsentri-képző, a tervrajzokból pontosan árad a metropolisz-kényszer, ha szerencsénk van, a magyarok még idén fellövik a város fölé a Lehel téri piacot, hogy legyen nekünk is egy igazi légi utasszállítónk, amiben van pacal, hurka meg kalbász, igaz, még mindig úgy nézne ki, mint valami kiszuperált ghánai erőmű a sivatag mélyéről, de mi nem válogatunk, nem ám. (Thx, Pinktsunamii!)


super coder keyboard

onezero.jpg

Speaking perfectly for itself. (from PinkTsunamii via gizmodo.jp)


ガングロ / ヤマンバ

ganguro2.jpgAz extrémapozottnak is becézett japán ganguro szubkultúrával óvatosan bánjatok: aki eddig nem kajálta igazán a pinkplasztik popkultúrát, az most síkosat fog hányni az asztal alá.

A hangsúlyosan bőrbarnított, hajszőkített, kifakított külső direkt kontrasztban áll a japán szépségideállal, de első pillantásra az európaival is. A kép mögött egy halom újságscan látható, több infoért a helyi para-para táncklub felelőseitől érdeklődjetek. (kép copyright és több info itt)

Ha rengeteg időtök van, tolhatjátok egy keveset a Ganguro Girl 1.5 flashjátékkal is, megtanulhattok ganguroul kinézni és még több xp-ért itt egy somethingawful.com-os vélemény.


k10: hat éves az ld50

pd-k10-front.jpg pd-k10-back.jpg

Heteken belül iskolakötelessé válik Magyarország első goth-cyberpunk-ipari-alternatív portálja. Ha belegondolok, azóta nem mosolyogtam, hogy megszületett. Többek között ezt is megünnepeljük november 10-én, szombaton, a klasszikusnak számító Kék Yukban, fellép a cyberpunkság ausztrál netovábbja, az Angelspit, valamint 10 DJ és két magyar előzenekar (V.E.N., servo.hatred) fokozza a fokoznivalót. Gyertek el és fejezzétek ki tiszteleteteket irányomban azért, hogy a hat év indulatai ellenére egyszer sem töröltem le a szervert, valamint nem lőttem magam tarkón az okos fórumos megnyilvánulásaitok miatt. (Aki nagyon szeret, vehet nekem még félterás MyBook-ot vagy bármit a thewant-tal taggelt cuccok közül.)


stelarc: third ear to get plugged

stelarcear.jpgStelious Arcadiou, ismertebb nevén Stelarc alkarra felvarrt emberi füllel váltott ki vitát a BBC értesülései szerint, pontosabban a fél (egy, de értitek) füllel született angol médiaszemélyiség, Sasha Gardner ellenszenvét vívta ki. Az ausztrál művész jól ismert amúgy cyberpunk és újfuturista körökben, hiszen performanszaiban a test elektronikus eszközökkel való kiterjesztésével foglalkozik vagy már tizenöt éve. A fül amúgy nem működik, Stelarc később valószínűleg egy mikrofont implantáltat bele a hírek szerint.


鴉 -KARAS- (revelation incoming)

A hatrészesre tervezett KARAS-t az anime-sorozatok egyik, ha nem a legjobb példájaként érdemes számon tartani. A háttérsztorit ellőtték már a klasszikus időkben is ezer helyen: az emberi és a démoni létsíkok összemosódnak, démonok járnak közöttünk emberi alakban, az emberek régen megfeledkeztek már a többi entitásról, így az egyik Karas (a síkok közti rend fenntartója) úgy dönt, reggeli uborkás kakaója mellé robothadseregével végigpofozza az emberiséget a nagy univerzális páston. Az első epizód első tíz perce garantáltan tócsányi szemű aggódó óvodást varázsol bárkiből, akit izgatnak a katanával csápoló robotokból szempillantás alatt repülővé változó robotok, glow effektekkel megpácolva.

A 2006 áprilisában megjelent három rész (Karas: The Prophecy) után ma jelenik meg Japánban a történetet befejező három rész Karas: The Revelation címmel.


tachikoma: not for sale

10-12-07-tachikoma.jpg

Első látásra izgalmasnak, másodikra már inkább lankasztónak hat a Robo-Garage új játéka, a Ghost in the Shell: Stand Alone Complex sorozatból ismert Tachikoma. A ¥13,440, azaz kb. 25 ezer forintba kerülő 40 centis robot szégyentelenül népszerűsíti a sorozatban megjelent új DVD-t, USB-re kötve beszél és ledet villogtat. A Tomotaka Takahashi által fejlesztett többi robotot megéri megnézni már csak azért is, mert februárig nem lehet megvenni a kék pókrákmechát, a nyálat pedig kötelezően kell elvezetni máshová. Aki japán robotot akar venni, menjen a Roboporiumra. (via)


japanese food menus

dchoo11229.jpg

Ti se töltsétek kulináris nyugalomban a hétvégét. (Danny Choo képei japán étlapokról.)


ledborított rubik-kocka

Andrew Fentem találmányai között csak egy a led-felületekkel borított multitouch Rubik-kocka. Míg a Wired híre szerint a működtetés közben a játék tehénbőg, mi inkább azt javasolnánk a Wirednek, hogy szakadjanak ki egy pillanatra a wifi mögül és menjenek ki egy mezőre. Right on.


splume


Fizikai motorral megfejelt, browserben hasítható színlevevős játék a Splume, 3 megás installálandó plugin (Unity) kell hozzá, szórakoztató, gyors és már sokmillió pontom van, kecsegek.


2057 toyota biomobile mecha

toyotameka.jpg

2057-es piacra kerülési dátumot mondott a Toyota új járműtervezetére, a BioMobile Mechára. A légszennyeződéssel működő mecha négy nanolézer kerékkel (igen, akármi is legyen az) csűri az utat, valamint képes formáját változtatni, így lehet belőle kompakt napi gyorsszállító (igen, kösz a helyesbítést) vagy akár éjszaka az út szélére leparkolva otthoni kényelmet biztosító kuckó is. (via, képek itt)


gabriel: a legjobb ausztrál film a mad max óta?

A Twitch szerint ez lesz a legjobb ausztrál független film, ami filmvászonra került a Mad Max óta. A gót akciódrámában Gábriel arkangyalon keresztül láttatja Shane Abbess rendező a Menny és a Pokol küzdelmét a Purgatóriumban színpadi kontaktlencsék, műanyag shotgunok és toronyházból felvett panorámafelvételek segítségével. Akár még jó is lehet.


texas steampunk: tex meets japan

ggirl.jpg

Lea Hernandez gyerekeknek szánt steampunk képregénye eredetileg 1998-ban jelent meg az Image-nél, most CC-zve olvasható ezen a linken. Texas, a mangahagyományok és a steampunkig nyúló orgonafejlesztés találkozása az erős pencilezés műtőasztalán.


4:3:2:1

kiddiebento.JPG

A bento elsősorban inkább esztétikai, mint gasztronómiai élmény, az ebédre elcsomagolt doboznyi étel étvágygerjesztő és kis helyen szállítható alapegysége. A bento tartalma hagyományosan 4:3:2:1 arányban oszlik el: négy rész rizs, három rész hús vagy hal, két rész zöldség és egy rész savanyúság vagy desszert. A kép mögött különlegesebb bento-képek, a Hello Kitty számos változatától a szardíniából és paprikából kirakott női lábig, paradicsomrákig és rizsescsirkéig tart a lista.


now you flip the switch

Annyira elszoktam a kevés embernek való blogolástól, hogy a végén még sikerül is update faszkorbáccsal végigkergetnem olvasóim szignifikáns budapesti többségét azért, hogy nem kommentelnek, szevasztok, jó itt lenni megint, üdvözlöm a szomorú egyedüli csajokat Jászberényben, Cegléden, Siófokon, Balatonbogláron, Nagyatádon és Kiskunhalason is, de lehet, hogy az Internet Hungaryre utazva pl. én néztem meg Boglárról saját magamat, de Kiskunhalast már nem tudom kimagyarázni, úgyhogy inkább ezt hagyjuk is.

haha.jpg

Apropó, Internet Hungary 2007. Az egy dolog, hogy Ian Neild disruptive futurologist (ez áll a névjegyén) nevét úgy írta Ainnak a mediahungary.hu, ahogy az a lobotomizált hatévesek médiahack tankönyvébe vésve vagyon, az megint apróság, hogy a konferenciateremben 20 másodpercenként szakadt a T-Com wifi (a Marinában a Nortont kikapcsolva meg félóránként, úgyhogy ez akár még az én saram is lehet, leszámítva, hogy másoknak se ment a wireless, akiknek viszont nem volt Nortonjuk, hoppá), de hogy még idén is az menjen, hogy a mobiltelefon jó platform lehet, a web2 halott, valamint szerintem csináljunk kvízportált és ezzel évi 24 millió forintot kereshetünk és ez egy nyerő ötlet, az valami siralmas, nyilván a kiragadott fájdalmas elemekre reflektálok csak. Az egyhetes friscoi tartózkodással jutalmazott internetes verseny legjobb ötletét Erdélyi Superman Zsolt műsorvezető dobta be az inri.hu online gyóntatórendszerrel és ezt még az EstFM-es időkben hallottam már tőle, ami kb öt éve volt, ha nem több, ezzel körülbelül fél perc alatt alázva le a nyögvenyelősen, izzadó tenyérrel prezentáló tehetségeket.

Egyencink volt a MAHASZ-os Jeszenszky és Mátyás "még, már, F.O.System" Attila elegánsan szőnyeg alá söpört riposzt-ellenriposztja is, ahol Jeszenszky azt taglalta, hogy amikor a végfelhasználó amiatt hőbörög, hogy azért nem fizeti ki a háromezer forintos CD-árat, mert nem tudja, hogy a költségek hova mennek és hogy kap-e a zenész egyáltalán (elvégre support the artist van, így kéne mennie a dolgoknak). Mátyás Attila (még, már) csak annyit mondott erre, hogy "de mi tényleg nem kapunk a CD-k után egy fillért sem", amire persze az a válasz jött a kellemetlen feszengés után, hogy "hát persze, mert olyan kevés lemezt adnak el". JZS azt is lehadarta még, hogy "nekünk tökmindegy, hogy fizikailag vagy online terjesztjük-e a hanganyagot, mindegyik ugyanannyiba kerül", amire azért őszinte szívvel mondhatom azt, hogy (hangosan röhögök a javításon, majd törlöm, amúgy ez átbaszás). Igaz, csak mert annyira jó turbóhobbibuddhista vagyok, elmondhatom, hogy igazából jó, ha a magyar zenészek nem kapnak pénzt, mert megtarthatják az elmúlt pár évszázad hagyományait, a szenvedő-éhező művész a jó magyar művész, alkotni csak éhezésből meg tüdővészből lehet, nyilván.

horvath_01.jpgReal-time jammelni azért jó volt látni Lantos Zoltánt (ő távol, Pesten) és Horváth Kornélt (ő a színpadon) videolinkkel - HK szerint ő 600k-val uploadol, és 5M-mel tölt, amit azért szeretettel fogadnék én is, csak nem sikerült vele kezet fogni, hogy köszönöm a Trio Stendhalt a gyerekkorom együttérzőbb pillanataiért, igazán, így már gyakorlatilag a három alaptagból láttam kettőt élőben. Snétberger után eldöntöttem, hogy levágom az ujjaimat és nem gitározom többet, sosem leszek annyira penge, mint ő, most már csak Dés maradt, akit a legnagyobb lelki nyugalommal (ezt itt hagyjuk) a Nagy utazásért, de hátha elfelejtette már, hogy ő írta. (És Presser is csak az Electromantic miatt maradjon meg a magyar panteonban, ha egyáltalán oda kerül. Ő viszont elég szép jogdíjakat kap, ő nem szenved. Nem értem, nem értem, biztos a szemüveg teszi.)

A régi gárdának üzenem: Layka él és virul, Milesnak pedig új haja van, ami miatt csak egy órával később ismertem meg. A múlt, a múlt! (Neilddel meg csináltam interjút, majd kapjátok azt is.)


steampunk coffee machines (and a touch of civet)

steampunkcoffee.jpg

Olasz, kifejezetten steampunk hangulatot árasztó kávégépek, balról az első és a második az Elektra Mini Verticale névre hallgat (van Coffeegeek review is hozzá), a maradék pedig az Elektra Micro Casa. Nyilván nincs 1100-1500 euróm elpöccenteni egy ilyenre (meg ha egy ilyet veszel, rögtön jön hozzá egy garnitúrányi őszinte konyhabútor illő függönyökkel és egy kilónyi kopi luwak kávé is (igen, ez a civetszarból visszanyert luxuskávé, ne szépítsd). Azért itt van még egy olyan esztétikus kávégép is, amely nemcsak jól néz ki, de még egyfajta intelligens szűrésre is képes (szó szerint):figyeli a kávétermelő országok neveit az RSS-feedekben és eszerint főzi le a kávét: ha 40-szer említették Etiópiát, 50-szer Kolumbiát és 20-szor Kenyát, akkor ilyen százalékos arányokban lefőzött kávékeveréket kapnánk.

coffee2.jpg

Ami meg acivetet illeti, rákeresve rögtön be is kaptam négy femme fatale dühödt-szakadt csajt, akik Civet néven futtatják magukat, kedves olvasóimnak és a Vörös Yuk látogatóinak küldöm szeretettel a Halál a vécén című, erősen flufferhangulatú eposzt. Köszönöm, hogy megoszthattam veletek.

civet.jpg


a brief note to choke on

Elhúztam Internet Hungaryre, majd jövök. Nincs időm hosszasan postolni ide, nincs időm postolni LD50re, nincs időm japán középre készülni, nincs időm magamra, ezekből legalább három folyamatosan igaz. Nem, sok dolgot szedek rá, igazából egyik se segít, nem, leadni se adhatom le egyiket sem. Tippeket várok, köszönöm, majd jelentkezem. A fiú a külső űrből.


EXTE: silver ivynak, szeretettel

Az LD50 újlányainak nagy részét riaszthatja az újvonalas japán horrorok egyik darabja, az EXTE. Haját növesztő hullából fodrászszalonokba hordani darabokat sosem nyerő ötlet, tudjuk meg egy vadul néző iskoláslány és egy szenyoritázó féléletű, valamint önálló életet élő hajfürtök köré csoportosított horrorból, ami lehet, hogy nem túl ijesztő, de határozottan egyéni. (via, more)


mutant chronicles: the movie

mutant.jpg

A klasszikus kilencvenes évek hangulatáig is visszanyúlhat a szerepjáték-koncepcióból készülő MUTANT CHRONICLES. Az emberiség kiszipolyozta az összes felhasználható energiaforrást, gőz hajt mindent, a sanyarú és feltételezhetően szusi, pornó és parkour nélküli jövőben négy fő Corporation (Capitol, Bauhaus, Mishima, Imperial) gyűri egymást. Megjelennek a csontkardkezű mutánsok, majd a fő-Corporation-guru előtt egy magányos harcos is, aki azt hiszi magáról, hogy ő a fénysugár a... a többit sejthetitek. A film 2008-ban érkezik valamikor, a YouTube-on egy kilopott párperces ízelítő figyel, egyesek szerint Saving Private Ryan sci-fi szószban, mások szerint vigyorgós Mad Max.


powerplay: and truth must be told

"To put it bluntly, being nice is probably the most powerful political action you can take right now."

(Genesis P'Orridge for SFgate)


felszálló sárkány, leszálló ágban

viet4sor.jpgEgyszer döntünk úgy, hogy valami tényleg különleges helyre akarunk elmenni enni (Berlinben, a Haus Ungarn mellett bedobott pho egy örök életre megszerettette velem a japán-kínai gasztrotengelyt helyéről kibillentő vietnami ízvilágot), még az eszemiszomon is sikerül targetet fogni a Felszálló Sárkány étteremmel, mi lesz az egésznek a végkifejzlete, do cong viec gia dinh, az lesz a kurva végkifejlet. A bmezine legvadabb öncsonkítóin teszek túl hamarosan, ha nem találok vietnami éttermet (vagy szakácsot) Pesten. Secondary mission objective: fordítót találni a fent olvasható négy sorhoz.

 


minimaforms

minimaforms.jpg

A bristoli OFFLOAD fesztiválon mutatta be a Minimaforms kísérleti építészeti és dizájnstúdió azon munkáját, amellyel füstrétegekre lehet sms-eket vetíteni. Lézerért és füstért szinte bármire hajlandóak vagyunk, több kép a CR blogján. (via)