Nem hiszek a jövőben, maradjunk a trendelemzésnél, valahol itt kezdődik a húsz képkockás, képenként 20 másodperces Pecha Kucha-style előadás a Ludwig Múzeum első emeletén. A Fashion Video Festival, súgok csendben Baksa Zsófinak, Abodi Dórának és a projekten dolgozó többi pre-master buildernek – legyen jövőre is megtartva, az előadásblokkot leszámítva lecsúsztam mindenről, a divatvideók utolsó negyedórájára sikerült csak beesni a vetítőbe. A Tokióból lányszöktetett Pecha Kucha-előadások lüktetése egészen hangulatos mindvacuumot húz körénk, Kömlődi a Neurománctól a Cyberdogig húzza fel a foncsorozott napszemüveges-neonfényes tinédzserek ruhatudatát, összebólintunk Vágó Rékával a terem két túlsó feléből a cipő-prototípusokhoz használt, betoncipő kényelmességű poliamidon, gyönyörű ellenpontba kerülünk Kóti Rékával a high-tech fashion és a low-tech lomo miatt, elámulunk Visnyovszky János rendkívül jó hangulatú fashionvideo-gyorstalpalóján és végigbólogatjuk Steiner Kristóf, Cseh Gábor, Kiss Bence Ádám és Mojzes Dóri előadásait a londoni trendváltásról, a divat 2.0-ról és a Bug projectről.
Ilyeneket. Akarunk. Még. (Amúgy katt beljebb, ott az előadás anyaga.)
A Pentagon védelmi fejlesztéseiért felelős DARPA támogatta Jonathan Bachrach és Saul Griffith fentebb látható kapucnis felsőjét. A geek oldalakon hosszan méltatott DARPA hoodie különlegessége, hogy ez a világ eddigi legoptimálisabban gyártott darabja, a szabásmintához használt darabok tervezése és összeállítása ugyanis lebutított katonai algoritmusokkal történik: megadjuk a tervezőszoftvernek, hogy hány darabból akarunk gyártani, milyen anyagból akarjuk elkészíteni a ruhát (ennek nyilván a darabok összevarrásánál lesz értelme) és még össze is mozaikozza nekünk úgy a ruhaelemeket, hogy a gyártásnál a lehető legkisebb anyagveszteséggel számolhassunk. (the DARPA hoodie @ betabrand.com)
Hasonló tervezési módszereket (Jun Mitani origami-szimulációs algoritmusát) alkalmaztak Issey Miyake 132 .5 kompozíciójánál is. A számoknak mögöttes jelentése is van: miként alakul át az egyetlen darab anyagból készült ruha olyan háromdimenziós formává, amelyet könnyen kiteríthetünk két dimenzióba, értelmét azonban az ötödik dimenzióban nyeri el: azon állapotban, amikor a ruha hordás közben átlényegül testünkön és kommunikálni kezd. (embedelhetetlen bemutatóvideó itt) A tervezés során papírból generálják le a ruha 3D formáját, ha pedig a tervezők elégedettek a végeredménnyel, akkor indul a ruhagyártás újrahasznosított poliészterből. Hasonló külsejű, bár eltérő koncepciójú ruhakollekciót (Squaring the Square) mutatott be tavaly a moszkvai Lisa Shahno is, aki nagy előszeretettel használja sajtóanyagában az aritmetikát és a négyszögeket. Igen. Inkább figyeljétek a képeket.
Nyilván szerves velejárója a ruhagyártásnak a gyártsd-magad, ez azonban teljesen mást fog jelenteni, ha megfejeljük a huszonegyedik századi technológiával. Jó példa erre Suzanne Lee Bio-Couture projektje: a képen is látható kabátkát akár mi is előállíthatjuk az otthoni fürdőkádban, csak zöld tea kell hozzá, élesztő meg némi baktériumtenyészet. Az így készült hajszálvékony hártyákat egymásra formarétegezve, majd kiszárítva készül az a hordanivaló darab, amelyet egresből, répából, céklából és céklából készült festékanyagokkal színezve alakul ki a végleges változat.
Ha ez nem elég, halkan, de biztosan törnek előre a 3D nyomtatók is: idén Stockholmban mutatta be Naim Josefi Melonia kollekciójában a lentebb látható vázcipőt. Az ötlet nyilván izgalmas: otthon megtervezzük a cipőt, aztán felpróbáljuk, ha a nyomtató végre kiköpte magából, ha nem tetszik, akár még a rosszul sikerült cipő anyagát is újrahasznosíthatjuk az újabb verzióhoz (nyilván a második generációs cyberpunk (kép)regények makerei is ugyanezen az ötleten alapulnak), arra azonban érdemes figyelni, hogy a nagyon kemény anyagú poliamid bemutatóra biztos jó, de még várat magára az a megoldás, ami kényelmes sétaélményt (sose gondoltam volna, hogy leírom ezt a szót valahova) biztosít. 3D printerrel ruha is készíthető, ezt legutoljára többek között Iris van Herpen mutatta be Crystallization kollekciójával, amelyet a víz kristályosodási folyamata ihletett.
Ugorjunk át a bájosan minimál jégkristályokról Daan Roosegarde még minimálabb és sejtelmesebb ruháira, az Intimacy kollekciókra, amelyből kettő is készült. Az Intimacy White-ról Bruce Sterling sci-fi író azt nyilatkozta: jó látni, hogy a holland designerek kezei közül olyan technológia hordelemek kerülnek ki, amik hasonlítanak a ruhákra (provokatívak), ellenben nélkülözik a gépek villogó-sípoló, nem éppen ruhaközeli tulajdonságait. Az e-foil technológia adja az alapot: minél közelebb lép valaki az Intimacy White vagy Black ruhákba bújt hölgyekhez, a stratégiailag fontos pontokra helyezett elemek elsötétülnek vagy elhomályosulnak.
Szintén keveset fed a 2000-es évek elején szabadalmaztatott, a hírekben hellyel-közzel felbukkanó testre sprézhető ruhaanyag, a Fabrican, ami pont olyan, mint amikor Robert Smith úgy dönt, hogy a Pókembernek most rossz napja volt és elfogyaszt minket vacsorára. A ragadós pókorgia eredménye nemcsak festhető, hanem el is távolítható és valószínűleg vissza is vehetjük magunkra – előnye és egyben látható hátránya is, hogy komplexebb ruhaötletet csak vázra lehet felfújni.
Ha már örültünk annak, hogy idén letudhatjuk a Harry Potter-filmek fájdalmasan sokáig tartó hadjáratát, enyhe és halk respectet azért küldhetünk Rowlingnak a láthatatlanná tevő köpenyért, majd Susumu Tachinak is, hogy olyan rosszul, de megpróbálta megvalósítani a Tokiói Egyetemen. A nanotechnológiai felfedezéseken alapuló ún. metaanyagok segítségével elméletileg lehetséges a fénytörési indexet változtató, tehát gyakorlatilag láthatatlanná tevő ruhák készítése – amíg nincs metaanyag, addig projektorra van szükségünk, itt a how-to.
A világ közelgő végét jelenti majd, ha a csajunkpasink pólóján tudunk majd Farmvillezni, mindenesetre Elizabeth Fuller ötlete pont ezt vetíti előre. A Life Dress világító mezői szisztematikusan, belső logika szerint villognak: ha bekapcsolják ezeket, a ruha önmagától kezdi el játszani a Conway-féle életjátékot Végezetül egy még geekybb, de nagyon gyakorlatias kiegészítő: a p8tch.com jóvoltából egy QR-kódos kitűzőt is elhelyezhetünk magunkon, elég csak lescannelniük minket egy okostelefonnal, hogy tudathassuk másokkal blogunk címét, telefonszámunkat, mottónkat, bárminket. A technológia maga nem fut itthon annyira, a Deák téren viszont már belefuthattok a BKV QR-kódos hirdetésébe, ami BKV pixelfonttal le is van szignózva, viszont ha kiolvassátok belőle a rejtett üzenetet, akkor a BBC programajánlójára vezet el minket. No comment.
(A cikk apróbb változtatásokkal olvasható a Mondo magazin decemberi számában.)