Morten “jósvádájú” Harket és barátai megírták a slágert a huszadik század igazi feng shuijáról, értsd, ha keleti oldalról süt be a nap, nyugati oldalra helyezd a tévét, ha ablakból süt be, ablakkal szemben helyezd, ha lakást tervezel, úgy huzaloztass, aztán csak egyszerhasználatos sláger lett belőle. Egyszerhasználatos. Nincs egy videomegosztón egy olyan felvétel sem, ahol Morten “jósvádájú voltam” Harket jól énekelné ki a kritikus részeket (amúgy tudom a többiek nevét is, olvasok Wikipédiát, volt nemstandard tiniújságból pixeles A-HA plakátom, bekaphatjátok), a feldolgozások pedig még siralmasabbak, az 1985-ös verzió volt a legjobb, mégis összegyűjtöttem egy csokornyivalót (az öt darab), hogy megtudjátok, mit nem szabad. Egy-két kivételtől eltekintve.

MILK INC.: Hangulatban és lányban (Linda Mertens) a belga vocal trance, de amúgy inkább eurotrance, igazából csak eurodisco csapat viszi a prímet, hangulatban meg emberszámban körülbelül itt kell elkezdeni visszaköszönni a klasszikusnak, ha én lennék Regi Penxten (ő a szőke srác), hogyanmosolyogjunk DVD-k gyártásából élnék, a zeném csak mellékállás lenne. Ha ez nem tetszik, sajnálom, a legtöbbje már rosszabb lesz, ők legalább átültették egy más zsánerbe az egészet.

ATROCITY: Ők is átültették, de nomen est omen, iszamos szégyenfalra velük. Voltaképpen nem is lenne baj a viharos norvég partokat idéző, százdolláros szimfonikus sampleCD-ről rippelt mintákkal megszórt zenével (tényleg), csak Alexander Krull egész személyisége és főként hangja nem illik az egészbe, utána meg a gitárok sem szépek és lehet, hogy egy tehetséges zenész egy szál klasszikus gitárral megoldja, de… értitek. Amúgy gratulálunk neki, hogy összeházasodott Liv Kristine “a Theatre of Tragedy szőke csillaga voltam” Espenæsszal (nyelvészek, ezt a hasonulást elemezzétek), meg valószínűleg olcsó volt a covert levajazni kiadók között, de ez minden, csak nem szerves egész. Ítélet: megnéz, elfelejt.

SUSPERIA: Amit az Atrocity elrontott, azt a Susperia egész kecsesen viszi át: a vokál kellően passzol a svéd érzékeny és herélt, de helyes fiúk szubkultúrájához, az intro után pedig szeretném azt hinni, hogy a YouTube-konverzió vágta egy az egyben haza a basszust, mert ha nem, akkor ezt say it bluntly, elbaszták gyászosul. Kicsit sörszagú, de ehhez ez illik, majd kommenteljetek vissza, hogy kinek a subwoofere viszi a basszust avagy ez sodor-e ez élőben. (A lendület ugyanis ott esik ki a padlóra mindenestül, ahogy eltűnik ötezer Hz alatt minden. Vagy háromezer, hadd ne számoljam ki már.)

AND ONE: Steve Naghavi nem véletlenül húsz éve az And One frontembere, ez a cover ugyanis úgy áll meg, ahogy kell, még a nagyon klasszikus And One szintipophangzás sem lóg ki, Naghavi csücsörít, ugrál és billőkézik, néha pártelnöki mélységekbe csúszik a koreográfiája, de ezt a Get You Closer óta midnenestül elnézzük neki. Verdikt: kötelező.

DIVA: Túlexponált arcú leszbikus norvég ikerpárvízióval indít a Diva, kifejezetten erős startnak merjük hívni, ami kerek három perc harminchét másodpercig tart és ugyan a szám sem kezdődik el addig, de fejben addig már egész sokáig eljutottunk. Van a zenében egy olyan dolog amúgy, hogy dinamika és ezt tökre szerencsés dolog kihasználni – ezt mesélték nekem, onnan tudom -, mert például ha közel négy percig egy refrénből áll a szám, azt egy koncerten két órán keresztül nagyon sok piával tudjuk csak elviselni, ezért van titkos megállapodás az ital- és a slágergyártók között. Ha még nem tudtátok volna.

IN STRICT CONFIDENCE feat MELOTRON: Két synthpop/ipari legenda fúziós megoldására csak azt tudjuk tőlünk idegen módon azt mondani, hogy kevesebb asszonyhangot erre a zenei alapra (vagy legalábbis a mixben egy kicsit tolják a háttérbe), mert amennyire az apró technikai megoldások meg a stabil diszkóütem jobban viszik a hallgatót, a női vokál annyira felhúzza az agyunkat egy szálra, aztán még rá is köp egyet. Köszönjük. Verdikt: csak óvatosan, lelke van.