Hat éve írtam egy könyvet (”könyvet”), elmentettem és úgyhagytam, néha kipostoltam belőle részeket, aztán kitöröltem őket, hadd maradjon exkluzív az élmény. Most elővettem, kiporolom és felrakom ide anélkül, hogy kiadnám, ha nem tudok jobbat írni ennél, meg is érdemlem. A tizedik részt a NIN/Bowie-klipközös I’m Afraid of Americans hirdette és valami, amire már nem emlékszem, de nyolc éve négy kávétól se írtam volna ilyet, de lassan nem is számít ez már. Életemben nem írtam novellát, ez a második. Enjoy.

1206214715518

“He lives his life in a world full of women
and he takes what he wants from her life
and he throws the rest away”

(Lush – Light from a Dead Star)

A hollóhajba öltözött lány a mozgólépcsőn vágta el a torkát, hideg gonddal ügyelve a pillanatra, amikor Rudy azt adja el refrénnek, ha meg kell halnod, halj meg télen. A borotvát még K.-tól kapta, a tizennyolcadik születésnapjára, Christian Death összessel együtt. A zenék kiélesítve, fegyver a hüvelyben, mondta két füstfelhő között K, a fény véletlenszerű botlásai a borotva bumpolt felületén elvonták a lány figyelmét a moralizálásról.

A Vampirefreaks olyan volt, mint az AOL, sosem volt ott tizenöt percnél tovább, mindig csak az adminokkal rúgta össze a port, a Gothic Classifiedson sem lett királynő, a Hét Goth Babájaként sem simítottak végig rajta soha, ez utóbbit nem is sajnálta, ami chic, az nem jó. K. erre mást mondott volna, de ő már nem volt ember, eladta a nadrágját és a farkát (Railgunnak hívta, ha nő térdelt be néhanapján elé) a corporatenek, keserédes Bangkok ízűre kevert designer drugokon huszonkétórázott, ez ugyanis meg a Quake sokkal elegánsabban mosták át az ember agyát, mint a hitvita. Erről sem beszéltek.

Csak akkor vették észre, hogy már nem él, amikor a csuklójából ernyedten hajlott ki az életfenntartó rendszer, a LED úgy akadt ki, mint egy hevesebb reaktorra rákötött nagycsaládos karácsonyfa, a szinapszisok pedig Cserenkov-kék rózsákként sültek ki jól látható szakasz mentén, torokmagasságban.

Egy kellemetlenül rövid bukkakéért cserébe postolták neki minden newsgroupba a “Hogyan kövessünk el elegáns öngyilkosságot nyílt színen” FAQot, egy utolsó csavarral még odamutathat a netes közösségnek, szinte-szinte visszatáncolt, amikor belegondolt, hogy mekkora szankciókat lehetne egy ilyen eset után hozni, ember, azt látni kéne. Vállat vont, előbb-utóbb begyűrűzik minden és kéjesen recseg utána.

K. fényes, verejtékező plasztikarccal pagedownolta végig a FAQot. A szikár ASCII nem ennek a generációnak való, mondta, béb, ez a generáció lassan olvasni is elfelejt, ha nem mondod azt, hogy “ingyen pina”, “share to twitter” meg “real darknet porn”, akkor nem is olvasnak bele. Túrjanak rotten.comot meg az anyjukba halott gyereket, mondta erre a lány fél arcot beborító tükörszemüveg mögül, neonsárgába karcolt neonkék minták tükröződtek K. laptopján meg egy fél üveg Jolt, a lány hangos kortyolásával együtt. Gyerekkori rendellenesség, magyarázta gondtalanul, a dobozt az alján maradt korttyal együtt a hetedikről vágta ki, pár milliméter híján az ablaküveggel együtt. Aztán, ahogy kiengedte magát a bejárati ajtón, a lakás random pontjain meggyújtott áldozati füstölők közül még elúszott hozzá a grenade launcher takk-takkja.
Az addikció édes.

Képzelgő rebellis neurotika, mondták a lányra, aki faarccal itta tovább az édesre nyalt ízű türkiz energiabombát, bal kézzel egy többször átbelezett PDA-t nyomkodott, a hírek unottan mindennapos latyakként csorogtak a goggle belső felületén. Elitista ribanc, mondták rá, de sem ő, sem K. nem mozdult erre, K.-t jobban érdekelte az arénaverseny, arra gyakorolt napi öt órákat, a lányt pedig jobban érdekelte K., aki csak akkor mozdult be három órányi frag után, amikor egy fog közé kapott szivarba öltözött, olajtól fénylő test nézett vele szembe a monitoron túlról. A lány háta szimmetrikus perforációktól volt rögös, K. ujjai útvonalat kerestek rajta, mindannyiszor eltévedtek a lapockák között. Csúnya leszel, mondta. Csúnya vagyok, felelte a lány, akinek életét egy ötször ötös szoba foglalta magába, tükör, webcam, kamera és visszatükröződő felületek nélkül. A csuklójában implantnak kikiáltott mágneses fémgöbök áldozatokat találtak maguknak az olajtól verítékes asztalon, egyiket a másik után.

Amfetaminnak hívnak, a világ legelbaszottabb módján vagyok tökéletes, dugta ki a lány a nyelvét a fénykép kedvéért. A perforációk vastag kötegekben izzottak a hátán, a csuklóján, a köldöke felett, megannyi réteg bőr és latex alatt szégyenkezve. Az én életstílusom, bökött ágaskodó mellei közé, az én életstílusom ezerszer jobban néz ki a csillogó cutnpaste üzbég divatmagazinoknál, csinálhatnál a napi toalettemből egy-egy reggeli kiadást, híresek lehetnénk, te a billentyűzeteddel, én az instantkórházként működő, amúgy egész csinos fanszőrömmel. K. két pályatöltés között lenyúlt a lány lábai közé, a csillogó fekete szálak halkan susogni kezdtek és parfümöt nedvedzettek. Szabasd kétágúra a nyelved, azt szeretem, mondta erre.

A düh dalának egy hangja van csupán, K. ezen a dalon huszonkétórázott, gömbbe dagadt szemekkel a goggle mögött. A kesztyű néha lehullott a kezéről, a lány pedig gondosan felvette, leporolta és visszahelyezte megint, a koffeinadagolót pedig feltekerte olyankor, talán gondoskodásból, talán bosszúból. Amfetamin vagyok, énekelte a konyhában, adrenalinon élek. Akkor már minden newsgroup azon csámcsogott, milyen zenére jobb öngyilkosnak lenni, :Wumpscut:ra, Leaether Stripra vagy éppen a Swansra. Egy felsőoktatást sejtető hostról jött tipp Lisztre is, de őt sürgősen k-linera tették, a jó kapcsolatoknak köszönhetően egész Európában.

Amfetamin kéken izzó macskaszemekkel bámult a krisztuspózban heverő meztelen férfira, a kontaktlencsék fájdalmasan nagyok és elevenek voltak, a hirdetéseket viszont még semmilyen crackkel nem sikerült eltávolítani. Az az egyetlen baj veled, suttogott a lány, az az egyetlen kibaszott baj veled, hogy nem tudsz kiszállni. A férfi kisütött érzékekkel hevert, talán hallott valamit, talán nem. Meglátod, mi lesz belőlem, mondta a lány, azt ott pedig takard el vagy vegyél fel hozzá ammót, mert ez így elég szegényes. Ez volt az utolsó mondata, amit a férfi hallott, ez volt az utolsó mondata, amit még a férfi sem hallott meg.

A hollóhajba öltözött lány a mozgólépcsőn vágta el a torkát, hideg gonddal ügyelve a pillanatra, amikor Rudy azt adja el refrénnek, ha meg kell halnod, halj meg télen. A borotvát még K-tól kapta, a tizennyolcadik születésnapjára, Christian Death összessel együtt. A zenék kiélesítve, fegyver a hüvelyben, mondta két füstfelhő között K, a fény véletlenszerű botlásai a borotva bumpolt felületén elvonták a lány figyelmét a moralizálásról. Elbaszott egy kedve lesz, ha megtudja, hogy csak ennyien figyeltek fel rá, morogta K. és a holttest pupilláját vizsgálta egy tűméretű orvosi kamerával, az adatokat a város felett lebegő információs műholdak továbbították öntudatlanul a kellő helyekre. A helyszínelő tizedes gyanakvóan meredt K.-ra, aki félbetörte a műszert és elpöckölte a szemetes felé. Nem érti, nézett vissza a kaján mosoly a férfi szemében. Mindig visszajön.