Home » braincandy

death beat club 004: death follows the enemy

17 September 2009 110 views 3 Comments

Hat éve írtam egy könyvet (”könyvet”), elmentettem és úgyhagytam, néha kipostoltam belőle részeket, aztán kitöröltem őket, hadd maradjon exkluzív az élmény. Most elővettem, kiporolom és felrakom ide anélkül, hogy kiadnám, ha nem tudok jobbat írni ennél, meg is érdemlem. A negyedik rész egy recenzió alapján született, Intelligence and Sacrifice, életem egyik legkajánabb mosolya akkor futott végig az arcomon, amikor visszakaptam egy mondatot, “Alecnek nagyon tetszett, amit írtál.” Aztán öt évvel később a saját hűtőjéből kínált meg egy fél Red Bullal, tornacipőben. Enjoy. (pic by Mathias Sander)

Nic+Endo++by+Mathias+Sander

“undead undead un-dead”
(Bauhaus: Bela Lugosi’s Dead)

Olyan csatatereken gázolok át, vérben és hamvakban szügyig, ahol nem is folyt háború, amik nem voltak meg, ahová egyszer sem hívtak meg randevúzni. Vöröses nyákpettyeket hagyok magam után, vöröses a szememben a vágy, vöröses vagyok én is, mert Doppler eljött értem, karonragadott, én pedig csíkot húztam magam után, megjelentem a spektroszkópon, van, akit ez boldoggá tesz.

Alec a szkepticizmus örökfekete pillantásával forgatta meg a cigarettát a nyelvén, a fejem mögé nézett húsz centivel.
“Hármunkat temettek el élve. Nicet, Eliast meg engem. Nappal temettek el, hogy lássam még lemetszett szemhéjakkal is utoljára azt, ami sosem lehet az enyém. Három kibaszott koporsóban az Atlanti mélyén, étel, ital és fikázható TV-műsor nélkül.”

“De túléltétek.” Kikapom a fülemből a death favours the enemyt, ugrasztok az addicted to youra, példaképet idézek, bocs, de valahogy most haldoklom, túlpörgött a rendszer, az égből néha kibelezett samplerek hullanak a kávézó elé, a kiszúrt szemű felszolgálólányok egymás melleit szabdalják a kiélezett élű tálcákkal.

“Nem, nem éltük túl.”. Alec pengemosolyt ereszt meg a levegőbe, ahogy a surikenmintájú CDvel elegánsan szed le egy fejet húsz méterről. “Egyék. Egyék csak meg, amit csináltak.”

Kimászunk a kávézóból, múzeumtér, valahol a háttérben a 2641998 szól, ideális fehér, magas falakhoz, darabka fájdalmakhoz, amik kiszögellenek, ahhoz, hogy rájöjjön mindenki, a szerelem Isten ürüléke, az ördögök éneke, a hiány mozgatja a világot.

  • Share/Bookmark
1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading ... Loading ...

3 Comments »

  • CosmO_O said:

    Nosztalgia…

    Mikor olvashatjuk a teljes “könyvet” ?

    (A kép pedig kibaszott jó!)

  • chris // -ElektroInjektion- said:

    just a question, the woman on the picture is nic endo,right?!

  • damage (author) said:

    @chris: right, she is Nic Endo!
    @cosmo: amikor majd kikerül, egy hónap alatt kimegy minden, ami eddig született hozzá :) (ronda nosztalgia, utánaolvasva sok fejezeten gondolkodom, hogy kirakjam-e egyáltalán :D )

Leave your response!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

Spam Protection by WP-SpamFree