Olvassatok printmédiát a fagyban, decemberben  két popkultkiadást is elferdítettem, ballasztkerubok potyognak az égből, a donzsonok mélyén a falhoznyakláncolt rabszolgák pedig elégedetten verdesnek a farkukkal, a szerkesztők pedig talán életükben egyszer kaptak tőlem határidő belső keretén belül cikket. Az élet szép.

Printmédia #1, Mondo magazin – Vexille. Konkrétan szomorúan lapos, de nagyon csinos fércműnek tartottam, 700 HUF. Mármint a filmet.

Nagyon is kritikus szemmel nézve mindkét film (Appleseed: Ex Machina, Vexille) gyönyörű, illusztris bukás, amennyiben a Ghost in the Shell univerzumot állítjuk be etalonnak. Ott ugyanis a történet történet, a karakterek kidolgozottak, van idő dramaturgiára, ha lepattantjuk magunkról a fanboy gogglet és új dolgokra is hajlandóak vagyunk figyelni. Az Appleseed tökéletes házibulifilm, tele épp elég eyecandyvel, basszusokban lüktető zenével és sci-fi motívummal, hogy hallásküszöb alatt, látványként elfusson. A Vexille inkább az a fajta film, ami pont húsz perce fut, mikor beesünk egy baráti találkozóra, főzünk, a hangerő feltekerve, a Japán tökéletes izolációjáról szóló tragédia pedig anélkül gördül el mellettünk, hogy belegondolnánk: apánk-anyánk robot is lehetne, és sosem vagyunk otthon, amikor épp olajozzák egymást.

Printmédia #2, PEP! magazin. A fetish különszám mellékletét nyitom azzal, hogy miért lett deviáns az, ami egyszer szakrális volt, a képanyag nagy részét pedig Regis Hertrichnek köszönjük, személyesen én meg különösen, 690 HUF.

A hosszú combokra tapadó latex, a rózsaszín szőrös bilincs és a hordozható arcpisszoár ugyanarra az elképzelésre épül, mint a keresztény szentegyház keresztje vagy a szentek bebalzsamozott jobb keze: egyes tárgyaknak természetfeletti ereje, hatalma van mások felett – aki itt voodoobabát emleget, jól teszi – a nyugat-afrikai hitvilági valláskutatók a tizennyolcadik század közepén csapnak le az ötletre. Meglehetősen későn, aki foglalkozott néprajzzal, tisztában van a ténnyel, hogy milyen erőt tulajdonítanak a vérnek vagy csontoknak, levágott hajat vagy körmöt eldobni pedig akkora biztonsági rés volt az ember életében, mint manapság az, hogy az MSN- vagy Gmail-jelszavát monitorra ragasztott papírfecnin tárolja. Az élet persze attól érdekes, hogy mindkettőre rengeteg példa akadt az elmúlt években és évszázadokban egyaránt.