steampunk coffee machines (and a touch of civet)

Olasz, kifejezetten steampunk hangulatot árasztó kávégépek, balról az első és a második az Elektra Mini Verticale névre hallgat (van Coffeegeek review is hozzá), a maradék pedig az Elektra Micro Casa. Nyilván nincs 1100-1500 euróm elpöccenteni egy ilyenre (meg ha egy ilyet veszel, rögtön jön hozzá egy garnitúrányi őszinte konyhabútor illő függönyökkel és egy kilónyi kopi luwak kávé is (igen, ez a civetszarból visszanyert luxuskávé, ne szépítsd). Azért itt van még egy olyan esztétikus kávégép is, amely nemcsak jól néz ki, de még egyfajta intelligens szűrésre is képes (szó szerint):figyeli a kávétermelő országok neveit az RSS-feedekben és eszerint főzi le a kávét: ha 40-szer említették Etiópiát, 50-szer Kolumbiát és 20-szor Kenyát, akkor ilyen százalékos arányokban lefőzött kávékeveréket kapnánk.

Ami meg acivetet illeti, rákeresve rögtön be is kaptam négy femme fatale dühödt-szakadt csajt, akik Civet néven futtatják magukat, kedves olvasóimnak és a Vörös Yuk látogatóinak küldöm szeretettel a Halál a vécén című, erősen flufferhangulatú eposzt. Köszönöm, hogy megoszthattam veletek.











Én nem vagyok a mindenféle gadget-ek nagy barátja, de a steampunk + kávé + RSS kombináció még engem is meggyőzött.
nem kotekedesbol, de az nem cibet?
mar amelyik kiszarja a draga kavet?
Első képen látható hármasból a középső azonnali kedvenc lett. Ismertek valakit aki ezeknél olcsóbban moddolná a jelenlegi Saeco Vienna AUTOMATICA csodámat? :]
[...] (images via: Planet Damage) [...]
[...] (images via: Planet Damage) [...]
[...] Dead, Galcon and I Love Katamari instead) – following up on some videos and concept images was fun. steampunk coffee machines (and a touch of civet):: steampunk was a love quickly disappearing (and that’s a shame, because I’m still [...]
[...] (images via: Planet Damage) [...]
Leave your response!
about
Started LD50 in 2001, a media experiment for him, an alternative community portal for everybody else. Did DJ'ing and promoting for 6 years in Budapest: the first weekly gothic/industrial clubnights in Bp, the VK/jrock nights Nippon Shoxx and the biggest local industrial/cyber party series called Kollektíva, among many. Spent 2 1/2 years as an IT/science journalist at hvg.hu and a few months with visual mixtape startup DragOnTape.
2010 made him into an International Business School part-time lecturer about online marketing/media and weird cultural trends. He was the chief editor of THE DOSE, an alternative popcultural PDF mag and a columnist for MONDO, a very glossy mag with a focus on Japan and pop culture. Has insatiable love for weird stuff, Asian cuisine, pop culture, energy drinks, coffee, eyecandy, Japan, anything with a Scoville rate or a frequency and a life-long devotion to all things on the edge.
His debut non-fiction book DAMAGE REPORT about how we imagined the future as such and how it turned out instead (with a healthy injection of pop & fringe culture) was released by publishing house MangaFan in April 2012.
contact
pimp your wall too
random previous content
lastfm
the planetdamage archives
Blogroll