PLANETDAMAGE

Lekerekített szélű slimtokos TDK-kazettáról üzente azt először Bill Leeb, hogy lázadni csak kapucnis pólóban, hevederes nadrágban és legalább három, feketepiacról beszerzett implanttal lehet, én pedig ott helyben elhittem, amit a kávébarna Grundig magnó mondott, az utolsó taktusig. A ZYX Music egyre egyszerűsödő technoválogatásai, a csak hírből ismert World Wide Web és a rongyosra olvasott Neurománc után a cyberpunk a tizenhetedik ősz alatt végre testet öltött, olyat, amit időről időre kiszűrtünk a 120 Minutes interjúiból és a másolt VHS-ek videoklipjeiből, örök memento is lett a Gunhedből és a headsetes-pisztolyos gyárudvari jelenetből.

Tizenkét évvel később életemben harmadjára állok meg a PeCsában, körülöttem jó ötszázan, mellettem lázas rohamban fotóz és kiabál felváltva egy kopasz, szakállas, fehér inges srác, azt visítja a haverjának, hogy ez a cyberpunk, de ez tényleg az, tudod, cyber, punk, a színpadon ott. A vontatózsilipekbe szánt ambient, a Chatsubo hallásküszöbre tornázott bárzenéje, a végtelen tinédzserkori zonerunok ütemei - crossoverbe és electro-rockba forgatva nullázzák le a hallásomat a harmadik sorban, legközelebb megfogadom Karl tanácsát és tényleg beszerzek valami custom-made UV-szenzitív dugaszt. A lipcsei botrány óta több, mint óvatosan nyúlok a FLA anyagaihoz és a legtöbbjében sikerült csalódni is, talán csak a semmi újat mondó dalszövegektől ment el a kedvem vagy attól, hogy a Millennium óta rágyógyult egy hangzásvilágra a csapat és nem képesek feljönni onnan. Harmadik sor, tinnitus.

Aztán elindul a Bio-Mechanic és lefolyik a padlóba a lábaimon keresztül jó tíz évnyi hitetlenség és keserűség, Bill Leeb pedig megint az az ember, aki katonai gyakorlóban guggol a sarokban és unott arccal magyarázza a Caustic Grip kapcsán, hogy a totalitariánus rendszereknek halniuk kell, bár most erősen szőke és lehet, hogy csak én látom fáradtnak, idősnek és betegnek, ahogy a versszakvégeket csuklóforgatva rázza bele a levegőbe, neki az ellennek és ahogy azt hallom Interzóna Tamástól, hogy most megint van lehetőség összefogni és megtörte valami a hazai hajszálvékony és ugyanakkor acélkemény felületi feszültséget, elhiszem. Ugyanúgy, ahogy elhittem mindent a Leaether Stripnek és a Mentallo and the Fixernek is az azóta mesésen értékessé vált kilencven perces kazettán, hogy van miért szembeszállni az árral, a tömeggel és a mozdulatlanságba meredt testekkel. Aznap este, azt hiszem, kicsit visszakaptam a gyerekkorom. Ugyanakkor kevésbé hallok.
Van ez így.

(Setlist: Intro - Buried Alive - Vigilant - Liquid Separation - Bio-Mechanic - Maniacal - Internal Combustion - Millennium - Prophecy - Unleashed - Plasticity — Gun - Mindphaser)