Berlin, Day One, niban.
Miután ma hajnal háromig szoptunk a wifivel és abszolút nem tudtunk kapcsolódni, röviden, túlélt élményeket kaptok filterezve. A K17 koncertterme a Gyár (oldalfal, elhelyezkedés) és a Kulti (színpad) keverékének tűnik első látásra, csak nincsen körülötte ajurvédikus étterem alkoholmentes koktélokkal, thai kifőzde és bevásárlóközpont. Az Angelspit-páros (igen, együtt vannak) remek, közvetlen és barátságos gárda (a segítőkészségük majd a következő postban ütközik ki igazán), Noisex Raoul egészen konkrétan leszakította a fejünket a színpadi előadással, a hihetetlen energiával, a döngölő minimaltechno-rohamokkal, Stereosisterrel meg a supportként felléptetett Frightdollal kapcsolatban csak maximális elismeréssel beszélhetünk, imádnivaló lányok. (Igen, interjú is akadt.) Aki Alexanderplatz-K17 távban akar éjszaka mozogni, vannak éjszakai ritkított járatok U- és S-Bahn mentén, de a taxi 10 euro pont, úgyhogy inkább azt javasoljuk, gyalog visszamászni meg egy órába is beletelhet. A mai nap élményeit később kapjátok meg, akkorra ugyanis már feltöltöttünk laptopot-kamerát-mindent.

Teljesen jól megközelíthető, menet közben kihagytunk pár Pulitzer-díjas képet az utcakölykökről majd’ embermagas kőrakásokon.

Ez itt a darkhostel.de egyik szobája, pont a K17 mellett (a fenti képen a jobb oldalra látható barnás ház), zabálnivaló.

A K17 utcájával szemben van pont ez a thai kifőzde, gyors, nem kavar gyomrot, licsijuice 1.2 euro (végre a sűrűbbik fajta), a csípősük pont megfelelő, a desszertjük is jól nézett ki, jej.












The television skies of Chiba City branded his brains in 1992. He hasn't recovered fully since. Re-wired his brain with a few years of FastTracker, hosted radio shows on the first .hu netradio for 4 years, went on to broadcast radio for another two. Worked on the absurd radio series Kónuszék, that actually led him to become a script writer for the multiple-award winning animation Nyócker.
huzimoto takeshi and lexus ends up transparent
14sec: too short to live, too long to suffer
karácsonyi kiárusítás: könyv, DVD, manga
marie honda, absolut gothic lolita
újabb cikk a magyar cyberpunkról
tron 2 renamed to trz, receives 3D treatment
a Alexanderplatz-K17 távra (is) a bicikli a legjobb. Esöben, fagyban, szar idöben is tizenegypár perc alatt le lehet nyomni. Bicikli power!
Leave your response!