Már csak hármat kell aludni (ez az okkult mintákba kuporgatott ginzengtabletták, Go Fast!ek és kávébögrék nélkül két hetet tesz) és 白靈 szilikonmellei végre betöltik a falra gyorsszegecselt tartalékképernyőt. Az elmúlt egy év kisebb-nagyobb cyberpunk sikerei (Renaissance, Karas, Ergo Proxy) után csak őszintén remélhetem, hogy a THE GENE GENERATION gyorsan eléri a kultfilm-státuszt, van rá alapja.

A rendező Pearry Reginald Teo ugyanis (xangájából leszűrve) hithű módon követi a meszkalinon edzett hiperaktív tinédzserek kiskátéját (most éppen az Aleister Crowley által újradózerolt szabadkőműves-klón Ordo Templi Orientis konzumokkultista edzéseire kattant rá), gyökeret vert a VNV Nation meg a Combichrist segítségével az underground ipari körökben, a szereplőválasztás sokszínűsége meg magáért beszél. (A kétségbeejtően megalapozatlan prágai Dűne-sorozat óta nem tudom Alec Newmant komolyan venni, heh heh.) Pearry szerint a sound design második lépcsőjénél tartanak a munkálatok, most adják hozzá a jelenetekhez az extra hangokat, ill. módosítják azok térbeli elhelyezkédését. (Egy korábbi bejegyzés szerint a mellékszereplők kéket hugyoznak majd a sikátorban, ezt a Coca-C*la pár évvel ezelőtti limitált szériás kék ipari limonádéjával is megcsinálta bárki, itt Heptoid izgalomtól remegő beszámolójára gondolok, filter se kellett hozzá.)

Aknamunkázok a pesti bemutató sikeréért.