Nézem két hete a naga sabi videónkat, a belőlem feltörő nyáloszlop és az azt követő ordas-üvöltő röhögés szépen belekarcolta magát az amygdalámba, csak éppenséggel nem szedtünk be eleget, nem elég vörös a fejünk rajta, nem szenvedünk tőle eléggé és nem is sikerült annyira honest jó angolsággal, hogy kirakjam, úgyhogy most ülök egy hetvenmegás, 7 perces avin, ez nem a mazochizmus azon formája, amit youtubeolnék.

Van helyette jobb.

A TheHippySeedCompany volt az a pont, ahol inkább úgy döntöttem, hogy teljesen új alapokra kell helyeznünk a tervezett podcastunkat: Neil ugyanis púpozott evőkanállal eszi azt az üvegenként 12 darab bhut jolokiával feldúsított chiliszószt, ami nyitás azonnal őszinte spriccként lövell ki az üvegből (és mar, és mar!, mondja Neil), de minden mást ugyanilyen lelkesedéssel, tej és enyhítés nélkül, a naga jolokia is egyben csúszott le.

Nála fedeztük fel azt a miracle fruitként is ismert synsepalum dulcificum nevű növényt, amelynek bogyói megváltoztatják az ízlelőbimbók érzékelését: a keserű és fanyar ízeket édesnek érezzük tőle példának okáért. A nagy trükk benne a mirakulin nevű, kilógó szénhidrátláncokkal terhelt aktív glikoprotein, ami az édesítőipar egyik nagy fekete báránya, izgalmasabb az a világ sarkaiból kiforgatott időtartam (fél órától két óráig tarthat), ami alatt az ízek teljesen megfordulnak-változnak az ember szájában, nem csoda, hogy alakultak már mirakulin köré bacchanáliák, mi meg nem hisszük el azt, hogy Ázsián kívül ezt nehezen lehet beszerezni (főként, hogy ebből már van tablettás változat is), úgyhogy rendelünk és már gyűlik az aktív csoport, akik forgó szemekkel akarják bármelyik pesti luxusétterem rendjét szilánkosra törni, mert az azért valahol még mindig élmény, ha totális, LVA-val ellenőrizve is totális, sziklaroppantó bizonyossággal állíthatjuk, hogy a libamájtortának konkrétan pepperonival és festékoldóval díszített iparilúg-íze van, gyárilag szopogatott citrom- és pármaisonka-utóízzel. 

So stay tuned. (És közben tökre elfogadunk podcast-making tippeket is. Ha kiszedem a fél szervezetemet a kínai orvostudomány fogságából, mértéktelengluttóniás naga sabi mérgezés snuffot forgatunk.)