THE GONE HAPTICS: William Gibson reads first chapter of his new novel The Peripheral
They didn’t think Flynn’s brother Burton had PTSD but that sometimes the gone haptics would glitch him, they said it was like phantom limb, ghosts of the tattoos he had worn in the war, put there to tell him when to run, when to be still, when to do the bad-ass dance, which direction, what range, so they allowed him some disability for that, and he lived in the trailer by the creek. An alcoholic uncle had lived there before, a veteran of some other war, their father’s older brother.
There's a relatively recent video out there with William Gibson at the New York Public Library, reading the first chapter (entitled The Gone Haptics) of his upcoming novel The Peripheral, and what you just hopefully read in the blockquote is the first sentence. Or the first few, depending on how exact the transcript is. The Gone Haptics also confuses me, bringing me back to wasp nets, military implants and post-war trailer reality oozing Agrippa and that's a good sort of confusion, something very similar to the feeling when I first read Neuromancer when I was thirteen. Go figure.
Inside, the trailer was the color of Vaseline, LEDs buried in it, bedded in Walmart amber.
This video comes from IO9 and if you want more, hop on to the NYPL event page where you have an hour-long video of the whole event (with downloadable audio, video and transcript links) that's going to give you some great insight on Gibson's life and also some teasers on The Peripheral - two timelines shifting in the book, one being cca thirty years from now, the other terribly far ahead, consequently very hard to write? As I said, watch the whole thing.
alan e. nourse / williams s. burroughs - pengefutár
21. századi Amerika egészségügyi rendszere összeomlott, a törvénykezés az ellátást az állampolgárok teljes és végleges sterilizálásához köti, a kórházakban pedig az orvosokat komputerek és robotok váltják föl. Mindezzel a kormányzat a vérengzésbe torkolló Egészséglázadásokra keresett megoldást, de a helyzetet némiképp túlreagálta. A rendszerből kikerültekkel illegalitásba menekült orvosok foglalkoznak csak, akik ha kell, műtenek a konyhaasztalon is. Ám az egészségügyi készleteket a hatóságok szigorúan felügyelik, rendelkezéseik kijátszása csupán alvilági módszerekkel sikerülhet. Billy az ellenálló orvosok köré szerveződött földalatti mozgalom tagja, „pengefutár”. Az életét kockáztatja azért, hogy mások megmenekülhessenek. A rendszer ellensége ő, mégis az amerikai nép egyik utolsó reménysége.
E könyv utóélete legalább olyan izgalmas, mint maga a történet. Alan E. Nourse 1974-es regényét Hollywood leopciózta, és meg is kezdődtek az előmunkálatok. Az élő legenda William Burroughs egy irodalmi forgatókönyvig jutott, a film azonban sosem készült el. A forgatókönyv végül Ridley Scott kezébe került, akinek nagyon megtetszett a cím, így megvásárolta a jogokat… hogy egy egészen más filmet készíthessen el, a Szárnyas fejvadászt. (via galaktikabolt.hu)
csak a zene: egy hangos kiállítás képei mellé (igen, majdnem írtam egy könyvet)
Damage, te írtál egy könyvet, hangzik el az irodában egy fáradt délután, amikor az egész jobb kezem egy gigantikus, szerves kávéscsuporrá változik és az ajtó előtt lesem, hogy a tetoválószalonból kisomfordáló fiatalok közül kit tudok egy bolával leteríteni, minden nap más harcnemet gyakorlunk. Dehogy írtam, mondom, meg amúgy is kurvanehéz egy kávéscsupor szélével millipontosan gépelni, de csak sikerül. Majdnem írtam, aztán elfeledkeztem róla, valahogy így kell lottót is nyerni meg Austin Osman Spare is így indítja elképzeléseit a sigil magickről, elvégre az írás is valahol varázslás meg az is, hogy egy órányi színuszhullámhallgatás után nem zselés púder jön ki a füleimen, de erről majd valahol később. Még 2009-ben keres meg Géczi "gitárral és egy üveg jó borral bármit elérek" Zoltán, hogy zenei lexikont ír de inkább szerkeszt, megírom-e neki a new wave fejezetet, nyilván megírom Cure-ostul, Neue Deutsche Welléstül, posztpunkostul, aztán megfeledkezek róla, a Magyar Posta a promópéldányokat elnyeli, ahogyan annyi minden mást is, a legszebb anno az volt, amikor egy amerikai kiadó óriási pakkjából kivették az illetékesek a CD-ket, de érezték, hogy az aláírt plakátokhoz erős érzelmi szál fűződhet, azt nem bántották. Szóval megfeledkezek, Gyí mondja az irodában, hogy háhá, könyv, én meg azon, hogy háhá, ez pont olyan, mint a festmények mellé tűzött feliratok, úgyis a képeket nézed meg, a feliratok gyorsan elkorhadnak és egyébként sem vagy már fiatal, ha azokat olvasgatod. Coffeetable könyvről van szó, amihez üvegezett kávézóasztalt veszel, hogy alatta látszódjon a szilikonról ívben visszacsillanó baszófény, a photoxolt pina meg ez a könyv, lényegi tartalom van benne, rengeteg képpel, hogy effektíve sokáig tartsd a kezedben, de szó mi szó, furcsa papírzenei lexikont a kezedben tartani 2010-ben, főként, hogy még ez a mondat is milyen hosszú. Jól és erős kézzel megszerkesztett könyvről van szó amúgy, reggaetől, soultól meg funktól bluegrassen és elektrón keresztül a rockig meg a new wave-ig, itt szeretném ezt a darabot annak a HVG printes ex-kollégának ajánlani, aki nem átallott munkaidő után felhívni és közölni velem, hogy a hard rock meg a rock'n'roll ugyanaz, azután jó egy hétig sírtam, amikor felállt. A bookline-nál most éppen leértékelve, aki akar családi műveltséget alapozni, az rendelje, én gyűrök a saját könyvre most már, ha az új Dose elkészül, és ha kiadják, annál is megírom, hogy ej de furcsa 2010-ben papírkönyvet olvasni, az iróniát matekozza ki magának mindenki azzal a tologatós japán abakusszal, a színuszhullámtól nem tudom abbahagyni az írást, minden helyes lányt üdvözlök így fél kettőkor, miközben hangosan éneklem a Veil Veil Vanish szomorúindiejét, úgyis ömlik most a gáz az utcában mindenhonnan, majd megmondom a szomszédnak, hogy hallucinált (és el fogja hinni) és most keresztülteszek valami síkosat és hegyeset a fejemen, hogy abbahagyjam, sziasztok.
william gibson's new book "zero history" arrives in september
ZERO HISTORY, William Gibson's tenth novel arrives on the 7th of September, as advertised in the Putnam Fall 2010 catalogue. As a matter of fact, happy 62th birthday. (via zerohistory blog)
Whatever you do, because you are an artist, will bring you to the next thing of your own. . . .
When she sang for The Curfew, Hollis Henry's face was known worldwide. She still runs into people who remember the poster. Unfortunately, in the post-crash economy, cult memorabilia doesn't pay the rent, and right now she's a journalist in need of a job. The last person she wants to work for is Hubertus Bigend, twisted genius of global marketing; but there's no way to tell an entity like Bigend that you want nothing more to do with him. That simply brings you more firmly to his attention.
Milgrim is clean, drug-free for the frst time in a decade. It took eight months in a clinic in Basel. Fifteen complete changes of his blood. Bigend paid for all that. Milgrim's idiomatic Russian is superb, and he notices things. Meanwhile no one notices Milgrim. That makes him worth every penny, though it cost Bigend more than his cartel-grade custom-armored truck.
The culture of the military has trickled down to the street--Bigend knows that, and he'll fnd a way to take a cut. What surprises him though is that someone else seems to be on top of that situation in a way that Bigend associates only with himself. Bigend loves staring into the abyss of the global market; he's just not used to it staring back.
collateral damage 001: nootropiktól a vérromán pornóig
Románia több évszázada pettingel a popkultúrával, ha jobban belegondolunk, a 15. században Vlad „Drakulát belőlem írták” Tepes havasalföldi fejedelem biztosította a vámpírirodalmat mesterien középszerű szintre küzdő megélhetési írónők jövőjét meg a szombat esti dugást a szubkulturákba szorult, túlzottan érzékeny és olykor szociopata, de a fekete szemkihúzóval és tussal középhaladó szinten bánó fiataloknak. A vámpírirodalomra amúgy – ha már itt tartunk – ugyanaz áll, mint a buddhista egyházközösségre, a szanghára: Buddhától megkérdezik, hogy mi lenne, ha nők is csatlakozhatnának a közösséghez, amire a szent ember hunyorog, leveszi a szemüvegét, majd azt mondja: ha a szangha ezer évig állna, a nőkkel együtt csak ötszázig maradna fent. Itt eltörik azért jópár mécses, snitt, nők, lányok és asszonyok vegyesen lépnek be az egyházközösségbe, háztáji kaliforniai pornóban hangzik el az évtízezredes igazság: I have the pussy, so I make the rules. A szomorú igazság valószínűleg csak csicsókaszedés vagy jakfejés közben hangzik el a billegő lábú zsámolyok mellett, de mentségünkre legyen mondva, a magyar alternatív partiéletbe hasast dobott ex-kollégám, Levente szerint megdöbbentően bomba nőket a buddhista közösségek halkan hirdetett bulijain találunk.
Read more
Médium - Hang - Esztétika: USB-csatlakozót az agyunkba a szemünkön keresztül
Nosztalgiaízű, gyomormozgató basszusokkal és kávé helyett használható ütemekkel teli gyerekkori kedvenc cukorka a Médium-Hang-Esztétika tanulmánykötet. A Batta Barnabás szerkesztette gyűjtemény ugyanis hiába kapta a "zeneiség a mediális technológiák korában" alcímet, az az átlagolvasó számára ez nem sokat jelent - ellenben nagyszabású ívet húz az elektronikus zene előtörténetétől az iPod designelméletéig. Hozzátesszük: egész stílusosan teszi mindezt.
Read more