PLANETDAMAGE

Rájöttem, mire jó John Coltrane.
John Coltrane ingyen tartja az ívfényt az ágyatoknál. John Coltrane ingyen szaxofonozik nektek (fáklya híján az is megteszi, bár hangosabb, elnyomja a záróizmok kéjes recsegését). John Coltrane elkísér a boltba melegítõben tejért, ha már nincs jobb dolga. John Coltrane nevének kezdõbetűi egybejátszanak Jesus Christéval, élhetünk a gyanúperrel tehát, hogy Jézus él és megvállasodott annyira, hogy tudja cipelni a batár rézkürtöket. Is. Ahogy elnézem, John Coltrane áramvonalasra szarja a mogyorót. John Coltrane koffeinízt kölcsönöz a sonkászsemlének, olykor kutyát eszik. John Coltrane ma elegáns pályán lép be a légkörbe.

Mondok jobbat, fogjuk fel az AIDSet adathalmaznak, hiszen ha harapdálja a DNSt, van benne adat, amivel le is tudja azt harcolni. Ha adat, lejátszható. Bármi lejátszható zeneként, csak egy kellôképpen szabadelvû player meg egy kellôképpen nemsajnált-nemóvott hangfal kell hozzá, a tesztszignált csak kb. egy óráig bírják a középkategóriás hangfalak, talán Isten hangja szól majd a HIVbôl, talán nem. A kérdés, a kérdés csak az, a RIAA levédené a pestist, ha megtehetné? (dbc, öt éve így)

A D4m4g3 blogja legalább két ok miatt kilóg a listából. Félig angol, félig videó, a maradék meg magyarul van. Japán és távol-keleti vizuális kultúráról ír, nem törődik bele, hogy a cyberpunk túl van a legjobb napjain (mondjuk ezen én sem tudok felülemelkedni), és borzasztóan csípős dolgokról ír olyan lelkesedéssel, hogy az embernek kedve támad napalmot inni felmosóvödörből. (Kelt, SFportal.hu)

Dehogynem tudok felülemelkedni. Játsszunk egyet, adjunk nevet a jelenünknek megint. A retinákra égő hi-tech-low-life cyberpunk a jackdugókkal meg a loákkal már hálószoba faláról vakolattal együtt hámló tiniposzter, a cyberteret már túlideologizáltuk, a cyberspace 3d rácshálójából 2001-ben iskolázott le mindenkit a Rez, a szintetikus drogok, a hi tech low life, a mindent alternatív módon, a hogyan legyünk urban surviver fiúk, hologramdíszes ruhák, utcasarkon állvakínaizás, corporate különhálók, sőt, a misztikum és a technológia katonai fúziója: minden megvalósult. Amíg ezt a mondatot leírtam, körülbelül huszonöt különböző üzenetet kaptam a képernyő különböző pontjaira, féltő gondoskodással őrzöm kordában tartott, előnyökre szabott ADHD-met.

A jelenünkről írok, mert a jelen a legjobb jövő, amit megkaphatunk.

Gyorsan visszakötünk az előző napok tabasco/habanero-szószos ebédjéhez, itt a bizonyító értékű kép. Dawe gyomra itt lépett rá biztosan a pokol haragosan cseresznyepiros útjára, én fél nappal megelőztem, a verseny immár nem arról szól, hogy melyikünk tud csípősebbet enni, hanem hogy melyikünk tud kevesebb időt bentlenni a belgyógyászaton (vagy ahogy elnézem magunkat, a traumatológián), ha már bekerültünk.

Egyszer el kell oda érkezni, hogy lezárjuk, ami nem működik, ne vonjon el több energiát, töltődjön át inkább olyan helyekre a reserve energy, ahova tényleg kell. Ennek jött most el az ideje. (Lehetett tudni ezt régóta, nekem kell az, hogy mindenkinek kimondjam.) A THE DOSE magazint hivatalosan lezártam, nincs rá időm, energiám és kedvem hiába lenne, hosszú távon non-profitban megcsinálni értelmetlen. Rengeteg jó anyag gyűlt össze ebben a három számban is, büszke is vagyok rá, köszönöm is minden érintettnek, aki közreműködött benne és a részese volt. Lesz helyette más.

To all those who don’t dig Hungarian: I’ve declared the magazine dormant due to a lack of time.

If you were really into MySpace and how industrial/cyberpunk bands started making friends on community sites some two years ago, THE DOSE might ring a bell. It was a free PDF magazine (that I designed to be print-ready just in case I got the possibility to make it into a commercial venture that I failed miserably, but anyways) focusing on a single city in every issue, showing all the interesting music, bands, DJs, pieces of art that we thought would be fascinating for you. I learned how to do proper DTP and layout with the mag. I also came to know excellent people and musicians, made the magazine count at a few places. I made three issues (Budapest, Tokyo, London, consecutively) and then I became a full-time journalist and decided I didn’t have the time to continue this project anymore, because, let’s face it, the majority of the work was done by me. (This is how I get good results. But I digress.)

So now I declare extended hiatus and also upload the previous issues to Scribd. Share the love, download the mag, contact the bands and also drop me an email to planetdamage at gmail if you think this idea is good enough to monetize. Or tell me you love the mag and break my fucking heart in two.The Dose website is in a state of death and dismay, by the way.

Nem volt cyberpunk műsor az MTV szerda esti adásában, volt helyette műsor, amiben az Animal Cannibals mindenféle számottevő műsorbeli felkészülést mellőzve próbálta élőben kideríteni, hogy mi a cyberpunk. Az érintett tengelyek: akkor ez a cyberpunk zene ez ilyen drogos zene, igaz? (a szóbanforgó synesthetics - electric kool-aid demo) és akkor az óriásmajmos filmek, például a King Kong, az is cyberpunk, igaz? és akkor ők olyanok külsőre, mint az emók, ugye? Utólag azt mondják, sokszor mondtam, hogy most eltérünk a témától. (A képeket meg köszönöm Esteenek, I owe you one :D)

A classic MTV befuttatta az Aeon Fluxot, az MTV Asia előtérbe tolta az Ars Electronica-díjas Codehunterst, a képen a hazai eresztés.

Volt piros, szintetikus petesejtünk is. Valahol ekkortájt telefonált be valaki, aki nem mutatkozott be, de erősen mentette a műsort, itt is közlöm, hogy meghívom valamire, ha találkozunk. Bal kéz felől Qka, ő még tudott (volna) okosakat kérdezni.

Két comb között cyberpunk, én meg mutatom, hogy implant nélkül mekkora. Megható mozzanata az estének.

Erre nem emlékszem, de valahol itt volt az ugye ez drogos dolog, és ha itt bemondom, hogy a nootropic intelligenciát növel, életemben nem mosom le magamról azt, hogy. (Ahhoz képest, hogy első ember, akire hivatkoztam, Timothy Leary volt…) Konklúzió: nem ülünk le többet olyan emberekkel interjúzni, akik abból akarnak előnyt forgatni maguknak, hogy alaptudás nélkül ülnek le műsort csinálni és enyhén arra utalnak, hogy este kilenc után és cink olyan műsort csinálni, amiben van konkrétan okos kérdés, okos válasz.

Pontosan.

So zis is ze new edition of le weekend zen! Momotaro Ramen. Ahol a rock katonái esznek (Frenreisz Károly gigantikus adag takeaway mellett), az nem lehet rossz hely, komolyra fordítva a szót: klasszikus ramen-ya, udvarias, precíz és gyors kiszolgálással, a vendégek fele ázsiai, a száznapos tojás szójaszószban is verhetetlen, a városban számos helyen el tudnék képzelni ilyen töltödőpontokat. Fejenként 1-2kból bőven megvan az emberlánya. Térkép és fénykép itt, szerintük kínai étterem, nekem meg igazából mindegy, de Momotaro Udon van amúgy a cégéren. (És mostantól törzshely.)

Le grin! Ez itt TLVLP “Love Cushion White Sugar” Pierre, aki öt perccel később azon mormog, hogy szemgolyókat nem kapott az udonjába. Ugyanolyan harcos szararimann, mint mi (les quatres!), csak ő főz is, saját elmondása szerint még nem modellkedett. Ebből nem csiholtunk történeteket.

Körbevettük, néztük. Tigrises Virgin Pink energiaital, megdőlt a Red Bull Cola harmadik kerületi címzetes előnye. Ők meg minket néztek, ahogy a dobozt rugdaljuk, vegyielemezzük, kis híján (harminc fok árnyékban, a kávé nem elég) kóstolgatjuk alatta a buszpadlót.

Le weird. Útban a SceneCon felé pár hosszúcombú szőke légy után. Megchipeltük, mind a hárman.

Date Kyoko, anyone? The 3D models dressed into EU-clothes just alongside the river Danube, French street bal. And trust me, vive la France, but it really sucked major logistical, organizational and just big fat hairy ass. (Street bal that you cover in five minutes slowly, two minutes in normal stride? Gimme a break. Haven’t tried the crépes, though, they probably had these tricolor lozenges in them that slowly turn your vision inside out so you think you’re strolling along several kilometres of vendors? And that was just a glimpse through a glass of beer? Must try it next year, bah.)