LINKBOX (your daily cyberpunk reads)
Jeff Somers: The Electric Church (a híradások szerint (one, two) szórakoztató, de nem túl eredeti darabja a cyberpunk irodalomnak Somers új regénye - szorultak belé szerzetesek, telepátia, mesterséges intelligenciák, pszichotikus biztonsági őrök és legalább egy folytatás)
Cory Doctorow: Scroogled (a BoingBoing-szerkesztő és újvonalas CP-író Doctorow Creative Commons alatt futó disztópiája egy olyan jövőképpel, amiben a Google kifejezetten és láthatóan gonosz - just to get this clean, egyesek most is kifejezetten annak tartják, mások szerint potenciálisan az. Ha Peresztegi Zoltán esetleg olvassa ezt, igazán indíthatna Magyarországon is egy ilyen novellapályázatot)
Steampunk Magazine #3 (ingyenesen letölthető a zsáner eddigi legjobb fanzinja, a spártai egyszerűséggel csak Steampunk Magazine, benne interjú Alan Moore-ral és Doctor Steellel, mellette projektleírásokkal, fictionnel és előzetesekkel)
Flurb #4 (a klasszikus cyberpunk írókat tömörítő Mirrorshades csoportba tartozik az a Rudy Rucker, aki egyéb írói munkái mellett a behatározhatatlan, bizarr sci-fi munkákat felsorakoztató Flurb webzinet szerkeszti, előfordul nála Marc Laidlaw, Kim Stanley Robinson és John Kessel is)
ARS ELECTRONICA 2007 (day 00, the arrival)
Európa (ha nem a világ) legnagyobb cyberművészeti fesztiváljára illően érkezünk Stiller kollégával. Egy sportkórháznyi testépítőt vinne sírba az a mennyiségű energiaital meg kávé, ami bennünk kotyog, csaknem sikerül frontálisan ütközni százzal az autópályán ("pedig csak egy pillanatra néztem félre"), majd rövid idővel utána le is grindoljuk Linz betonját, először az út közepén éktelenkedő villamospadkára futunk fel alvázzal elölről, majd nemsokkal utána oldalról, a csikorgás egyértelműen jelzi, hogy elvesztettünk legalább egy tengelyt, számos fogaskereket és egyéb olyan kiegészítőket, amik egy kocsiban vannak és nem tudjuk a nevüket, de biztos fontosak.
Sötétben, kegyetlen esőben ("ilyen időben én még a kutyámat se küldeném ki a házból. én igen."), térkép és utcatáblák nélkül sikerül kihajtani a városból (de rögtön be is parkolunk egy magánterület kellős közepére, valamit valamiért), negyed órára rá két konklúzióval vagyunk gazdagabbak - egy, a városban nem egy egyetem van (amit mi következetesen waypointnak használtunk), kettő, a város gaimani misztikus mélységekben lebeg, ugyanis csak úgy tudunk bizonyos pontjaira elérni, ha elhagyjuk, kimegyünk az autópályára és ott kanyargunk hosszú percekig. A benzinkutas, akihez odamegyünk a netről kinyomtatott, már kellőképpen ronggyáázott térképet mutogatni, néz egy darabig, majd közli, hogy most mit mutogatunk már neki, látja ő, hogy ez Linz, hát ő itt él.
Nyilván majd nem fogamzásgátló bombával érkezünk jövőre.
A tévé. Egyfelől nem adtak benne pornót (ez ritka), másfelől ebből tanultuk meg azt, hogy milyen az ember arca 5G gyorsulásnál.
PinkTsunamiinak, Bécsből. (És egyúttal üzenem Sajtosnak, csont nélkül sikerült beparkolni mellé térkép nélkül. Muhahaha.)
day 1, linz (spread yourself like sunlight)
Approaching shock level. This year's Ars Electronica in Linz teems with a load of weird, emotional and sensual Japanese technology, Christian technological inventions close to madness and quite a dozen of weird press people running around with their avatar names above their heads (transparent plastic is quite the method, I tell you). The town is splendid, otherwise, very intimate, the small alleyways and the cozy cafeterias almost make you feel like home. (Then you look out the window and see a beach modeled after one based in Second Life and its gets quite surreal.) Girls are gleaming and their coffee is quite a Hiroshima kind of assault.
Been checking out various exhibitions for seven hours now, the available DVD materials here are awesome beyond recognition. Day 1's been awesome so far, a shitload of pictures taken, will start posting them tomorrow (or the day after tomorrow. Or when we get back. There's no wifi at the guesthouse but we have lots of Austrian guys with bears and beers and noise. And then some more beer. This is slowly getting to me.) We almost crashed at the autobahn face front. Quite a memorable picture of a piece of machinery ass. Now we're off to Second City at Marienstrasse.
out of my way i'm running
Feedbackre genetikailag képtelen Kedves olvasóim, csíkra szorított lábat kívánok nektek az elkövetkező pár napra, elhúztunk a kollégákkal az Ars Electronica Fesztiválra Linzbe, ahol három napig mértéktelenül digitális arcokkal leszünk összezárva, Second Life dietetikus szakemberektől kérek orvosi tanácsokat, hogy miként hasonlítsak a legjobban avataromra (és hogyan legyen tócsányi mangaszemem többmillió forintos arc- és szemüregimplantáció nélkül), sírva fotózok és videózok mindent, ami a szemem elé kerül, az orromból pedig enyhén sznob, afrikai díszítésű ginzengadagoló lóg majd, fotósunk a kritikus pillanatokban megpróbál Atisra hasonlítani (fotó, fotó?), ilyenkor jobb esetben átveszem az uralmat magam felett. Józanabb értékítéletű, az Atkinsont is ismerő olvasóim már bólogatnak az ingerhiányra és az autoagressziós tünetekre.
Csak hogy a helyzet bonyolódjon, fotósunk (a későbbiek kedvéért ő lesz Az Ákos) rámaggat még egy méretesebb apparátot is, minek következtében jobb kézzel fotózok, ballal rögzítek YouTubera, középen meg feltehetőleg fasszal írok, esetleg ráakasztok egy kalapot, multitasking man, will mess around for intel, donate me. Búcsúzóul kaptok egy remek Flickr steampunk galériát.
Part of the Kat Bret Photography Portfolio
amikor anyád bennég
Angolszak, emelt szintű nyelvészet, Polgárdi. Az unalom kozmikus szintjeit lehetett elérni az óráin, ellentétben másokkal, Lázár A. Péter például zseniálisan magyarázott (és buktatott később a vizsgákon, de ez már egy másik sztori), Polgárdi szemében mindenesetre ott váltam nemkívánatos tényezővé, amikor egy nyelvészeti helyzetre (egy szó magán- és mássalhangzó-összefüggéseit balfasz vagy jobbfasz módon kötjük-e össze) azt mondta, hogy ez igen nagy probléma, én meg a kelleténél hangosabban tettem hozzá, hogy az a probléma, amikor látod kint az utcáról bennégni a házban anyádat és nem tudsz rajta segíteni bazmeg, az probléma, ez nem az. Hát hogy, hogy nem, megvágott félév végén. Neki küldöm szeretettel annak az órának az első húsz percét az alábbi vázlat formájában.
UPDATE1: Ha valaki meg akar lepni, akkor elemezteti az írásomat egy grafológussal és elküldi nekem. Legalább megtudom, milyen ember voltam öt éve, amikor még így írtam (most már kurvára nem, de főként nem így).
UPDATE2: Basszátokmeg. (Ezt csak úgy.)
web3.0, likely silly and waterful
Jaron Lanier él. Ez a titkos konklúziója a HVG következő Háló mellékletében megjelenő cikkemnek, gyakorlatilag folytatása ennek (a bizonyos mailt meg kösz ezzel kapcsolatban, tudod, ki vagy). A téma a web3.0, amiről a Google-nagykutya Eric Schmidt azt nyilatkozza (lefordítom, kopaszítom), miénk a web, mi szetteljük trend (a nyelvészeti bravúrt!) az alkalmazásokat, a Google Packet, a vírusmarketing a YouTube megvásárlásával a miénk lett, úgyhogy a komplett Amerika le is szophat minket bő nyállal, köszönjük, Tim-Berners Lee pedig arról fantáziál, hogy megkérdezi a géptől, hogy melyik barátja ér rá egy kávéra vele délután (a kihagyásokból és a központokból elég konkrétan levehető, hogy ő mire gondol, tehát én mire gondolok, mélypszichológia nem barát, magamat kérdezgetem).
if you don't have a problem, i make one
A legkeservesebb veszekedések és viták mindig egybeesnek a legnagyobb zivatarokkal. Ha így nézem, akkor karmikus, ha úgy, akkor meg elektrosztatikus okok mozgatják az életemet. Ez se jobb, az se jobb.
cryptome, government secrecy. no pussy territory.
CRYPTOME: az amerikai nemzetbiztonság Google-je, futtatója John Young, new yorki építész, a government secrecy egyik legnagyobb ellensége. A kérdésre, hogy miért is üzemelteti a sokszor veszélyes és titkos anyagokkal teli siteot, csak annyit felelt: "Mert egy eléggé dühös fickó vagyok." (Komolyan bazmeg, ezt is csak azért, hogy növeljem a látogatottságot, nem pinával, nem időzárolt mp3akkal, nem, kormánytitkos linkekkel, csak azért, hogy megint azt lássam a statisztikában, amit az LD50 kezdeti időszakában, hogyasszondja miniszterelnöki hivatal, vám- és pénzügyőrség, orfk, brfk, igen, igen. Számalmas.)
the piss, the crash, the frankfurt slash
Vizelettel irányítható autoszimulátorokat szereltek fel frankfurti bárok mosdóiban. Érintésérzékeny felületek, don't drink and drive, csurgasd balról, izmozd jobbról. A játék a sugár lankadásakor a projekt oldala szerint egy katasztrófában teljesedik ki. Ha médiahack, támogatom, ha nem, támogatom a Quake irányítását ugyanilyen alapokon. (apropó, Quake Zero néven hamarosan lesz böngészőből játszható verzió) Aki csak egy pillanatra is elgondolkodott a mögöttes kontrollrendszeren, inkább egyen a dontclick.it-ről. [via]
they all died, a cheerful note to stop posting on
We're in an interesting position. The future is moving very very fast. But the culture has stopped dead. Politically, the Western world is in absolute stasis at ground level. Cultural distrust is at an all-time high. There's a palpable sense of "we're all screwed and there's nothing we can do" that I haven't seen since the 80s -- and even in the 80s there were voices we considered authentic and that we trusted. There's none of that any more. In fact, as I've recently said elsewhere, we punish people for being real now. These years are rudderless. It's no surprise that so many arts have been looking back to the Weimar period in the last few years.
And that's a frightening place to be. Because, in a space where there's no plurality of speech, one strong clear voice can do terrible damage.
(Warren Ellis on Doktor Sleepless)
貧乳, who wants some (the Japanese tits primer)
Legutoljára, amikor volt szabad kapacitásom figyelni az ilyenekre, a szapora rágógumizás volt a mellnagyobbítás biztos tippje, a japán lányok jelenleg alacsony kilokalóriás F Cup Cookieval gyúrnak, ezek szerint megint van kapacitásom, árulja el a Gizmodo. Itt egy jó fél órára belebonyolódtam a japán melltartószámozások ravasz metodikájába, az egyik eredmény a Triumph Japan bevásárlószatyorrá átalakítható célhordozója, a másik a hálaistennek nem worksafe KSLounge, korábban kimochi-ii.com, hugecups.
Aztán lett ebből konverziós táblázat az észak-amerikai, európai és japán méretezések között, egyszerű méretkalkulátor (US, UK, AUS/NZ, EU/JAP, B/E/F/P), a második befutó pedig Santos blogja a grafikonokkal és statisztikákkal ábrázolt cikk a japán mellméretek növekedéséről. A legkeményebb hit azonban mégiscsak az lett, amit egy az egyben be is dobok ide, Kornéltól ezt az életben nem tanulnánk meg, bár halkan hozzáteszem, nem is kérdeztük meg tőle órán, ha majd visszajön San Luísból egy vámpírdenevérekből összeszerelt kereszt alakú számszeríjjal és kiszögez a nyelvvizsgaterem falára hivatalból, na az lesz majd a szopóágazat. Ha megérem.
(everything.com, tokumei post at mon aug 18 2002)
Flesh marketers in Japan long ago came up with buzzwords regarding the bra size of aidoru, porn stars, and gurabia aidoru (bikini girls like on the cover of weekly manga magazines). These buzzwords are surely a catchy and easier way to remember than a letter for cup size. In a surprisingly short time these words have become a part of common everyday Japanese.
The terminology includes:
- kanji - hiragana - romaji
- word and chinese characters description/explanation
- 美乳 - びにゅう - bi nyuu
- "beautiful breasts." Both A and B cups. 美 (bi) is the kanji for beautiful. 乳 (nyuu) is a kanji for breasts.
- However, in the Japanese vernacular, binyuu are jokingly known as
- 貧乳 - ひんにゅう - hin nyuu
- "poor breasts (in size)." 貧 (hin) is the kanji for lacking or flat broke.
- 巨乳 - きょにゅう - kyo nyuu
- "giant breasts." Both C and D cups. 巨 (kyo) is the kanji for big or giant.
- A few years ago, with the growing demand for quantitty over quality, a new group has emerged.
- 爆乳 - ばくにゅう - baku nyuu
- E cup and above. 爆 (baku) is the kanji for bursting or exploding. Kinda interesting meaning when talking about the old "bombs".
害[443] ~the noise inside me amplifies~
a mai rendelés
Warren Ellis az a kétezres években, ami a nyolcvanasokban volt Gibson és a kilencvenesekben Neal Stephenson: útmutató, ötletgazdász, coolhunter, seminal visionary. Mindezt képregényben, jellegzetes stílussal, kimért intelligenciájú magányosfarkas főhősökkel, mizantrópiával és annyi ötlettel, amiknek csak egy százalékából Uwe Boll három generációja tudna filmeket gyártani. Nemcsak könyve jelent most meg (nem éppen heroinfüggő főhősre fogadtam volna, de ha már..), hanem blogján új steampunk heti képregényt hirdet FreakAngels címmel.
A Paul "spoonboard" Duffield által rajzolt ötoldalas egységcsomagokban kiöntött Temze, lila hajú és lila szemű psychic fiatalok, gőzhajtású girokopteres főhősnő, apró kóstoló itt. Nem tudom nem átemelni Warren egy postját, aki olvasta a régi LD50et, tudja miért.
Design: Mother Of London
Photo: Allan Amato
Model: Zoetica
(original post here)
És a zseniális Blur Studio egy steampunk (!!!) alkotása nagymellű főhősnővel, gerjedő inassal, ágyútöltelék szőrkutyával és angol-francia belvillongással. A Gentlemen's Duel.
pásztoridill
IEMF, complication magnet. A magyar Jekyll és Hydeként feszítő Szabó-Obersovszky öntudatpáros személye már a sajtóhír első felröppenésekor garantálja a fellow szervezők szerint a biztos kamut, bukást és gyors pénzfelmarási lehetőséget, egy kicsivel továbblépve pedig az itthoni szcéna újabb elkaparását a külföldi booking és promoting ügynökségek felé, de ezt is lassan megszokjuk. Péntek este a meglepően szellős és depresszív dubstepet visszhangzó MokkaCukka után/helyett inkább a Farkashegyi repülőtér marad meg, picsányi kis bekötőutat keresünk fél óráig Budakeszi közepén PT-vel meg Sajtossal, aztán megtaláljuk, a konklúzió pedig ívfényként ragyog fel (bár az igazi malter majd csak a következő este jön), a legjobb bulik Budapesten általában a valahova kimegyünk, állunk, helyzetfelismerünk hármasban sülnek ki. Táblák, csillagos ég, sorompó, fényszórók, csendes kis péntek esti pásztoridill. Ötezer ember helyett érezzük jól magunkat három négyzetméteren (se), roppantul meghitt pillanatok.
Szombat este Ninthszülinap a K2-ben. A felismerések és a ráébredések ötpercenként követik egymást, megjelenik az a Cherry, aki amúgy Jáván tengeti mindennapjait, árnyjátékot tanul, a K2 főnök régi jóbarátja, még én adtam neki anno Neurománcot és vezettem be a demoscenerek közé túlérzékeny gimnazista mindennapjaim feszültebb időszakában, gyerekkel sem kifejezetten nyugodtabb, de legalább (megismerési sebességet számítva) én sem változtam sokat. (Ez aggasztó.) A görkoris divatbemutatóban a lányok bizonytalanul mozognak sokkeréken, nem futnak falra, nem szaltóznak, az Art Macabre klasszikus Beast of Bloodra komponált vámpírkoreográfiája pedig egyfajta paródia akarna lenni, komolynak túl laza, paródiának túl görcsös, a zene hallhatóan rosszul vágott és ezzel valószínűleg még jobban aláástam az eddig sem fényes ázsiómat a komplett gárda előtt, szevasztok. A goahuszárnak meg boldogabbat, bár ezt majd személyesen átadom neki a hangcsiholóval együtt.
No Berlin until sundown.
Miután sikeresen kitöröltem a fent látható 2201 moderálatlan üzenetet a THE DOSE oldaláról, sikeresen bejelentettem, hogy a július végére kitűzött berlini szám nem jelenik meg július végén, de legalább lesz hozzá ingyenesen letölthető videóanyag. MoFoMaN (Teryal, Levente) sem tagja a berlini utazás óta az újságnak, az új, nemzetközi gárda most épül fel. Onnantól kezdve, hogy pénz nélkül, csak lelkesedésből és dedikációból csináljuk az újságot, megengedhetjük magunknak, hogy csússzunk, furcsa a királyi többes, főleg úgy, hogy most tényleg és igazán magamra maradtam tördelésben, grafikai layoutban, interjúkérdésekben és cikkírásban is, a videóanyag viszont izgalmas lesz. És még mindig nem hiszi el senki a PDFet látva, hogy nem kérek súlyos pénzeket egy ilyen magazinért. (Ami az én tervezői készségemet és pénzügyi alkalmatlanságomat húzza alá, ugye.) Talán nem titok, hogy lesz benne Noisex, Frightdoll és Alec Empire, a többi interjút még nem lövöm le.
Tervezzük már a következő külföldi utat (és itt már jogos a többesszám), akinek van jókarmaforgató képessége vagy imamalma otthon, ugyan tekergessen már egy párat rajta a kedvünkért.
GASTRO RUN: Sunny Lounge
SUNNY LOUNGE
1035 Szentendrei út 36/A
www.sunnylounge.hu
A dekor minőségi, kulturáltan fülledt, barnában és narancsban fürdik a hely tőle, a plafonon szelíden ömlik el a vetített lilás-zöldes-pirosas hullám-imitáció, a plazmával szembeülni talán csak annyiból volt hiba, hogy huszadjára hibátlanul a retinámra égett a Túrós Brownie Szelet, többféle itallal próbáltam eddig kimosni, sikertelenül. A felszolgálással semmi hiba, meglepően gyors (ennél gyorsabb már csak a Wasabi kaitenzushija lehetne, amit azért technikailag is nehéz lenne überelni, max ha én ejteném el a vadlazacot a patakban ÉS nyersen enném meg helyben, de ebbe inkább ne itt), a koktélokat és a helyre jellemző shake-kombókat a következő alkalommal ejtjük el, a kávé bivaly.
Ha már a pán-ázsiai ízek helyett itt lyukadtunk ki, futunk egy kört a thai csirkelevessel és a wasabis burgonyapürével megfejelt háromborsos lazac-steakkel. Az ígért csípősség csak a végén dolgoztat meg, de akkor is csak enyhén - valójában mintha donburi-csirkével megszórt klasszikus rament kapnánk, a riasztóan vastag tészta helyett remekül átfőtt és ízekkel teljes rizstészta fogad, a hagyma nem csíp, a fűszerek a gyomor barátai, talán csak a lé kevés hozzá, de ez már csak kötekedés. A lazac jó választásnak ígérkezik, ezzel tesztelünk mostanában új éttermeket egyébkéntis, a főleg borsból álló (vagy főleg borsnak érződő) fűszerréteg kellemes háttérízt ad, a csúcs azonban a wasabival összekevert krumplipüré, ami inkább aromát ad - aki a kerítésharapó háromemberes könnyezős wasabiélményt kívánja, csalódni fog, aki csak az ízt, könyörögni fog a receptért.
Az étlap merészen választ be fogásokat számos ízvilágból, which means we're in for a couple of more rides. Maximális megelégedettség.
ああ残念だ [garbage in, garbage out]
Vagy központozok ide egy érezhetően kényszeres listát, vagy hangosan is bevallom, hogy a negyven fok és a négy tabletta ginzeng konkrétan kisütötte a maradék agyamat, amiből egyébként sem volt sok mostanában. Ezen lobotómia-közeli állapotban köszöntöm összes kedves olvasómat (karcoljatok be kommenteket, hogy tudjam, kik vagytok), napi negyvennek írni ezerszer más, mint napi tízezernek, de a napi tízezer miatt már ide sem írhatom le, hogy szívfájdalom, hogy csak nyolc DVD-nyi pornó meg hogy a ma este egyik legérdekfeszítőbb kérdése, hogy milyen addíció lehet a húgycsőnyílásba szorult Cornetto mogyoróreszeléke, jó-e avagy sem. Ezen lobotómia-közeli állapotban köszöntöm összes kedves olvasómat. (Az elkövetkezőkben a világ legjobb 90 perces slim TDK kazettája, a belvárosban talált koreai kifőzde, két TV-pilot és egy húszmilliós ajánlat kerül terítékre, véletlenszerű sorrendben. Addig újra megtanulok fogalmazni. Mindig a reggeli szendvicsezőben kell elfelejtenem azokat a szavakat, amikkel rendelnék, így mindig mutogatok csibészesen elkínzott arccal, majd sikerül a Tényleg Arany Kulcsmondatot kinyögni. Meg egy kávé lesz még.)
Another one down. A couple of more to go.
ベルリン: the rest.
"Berlin's like a refridgerator. Set on fire. And it's all empty."
(Alec Empire, Berlin, THE DOSE 3 interview)
Hétfő, hajnal három, csendben fénylik az Alexanderplatz, a Kaufhof és a Saturn között lassan süt fel a nap. A vágány közepén penetráns, hányingerkeltő ginzengbűzt árasztok, a hátam mögött dülöngélő (ülve!) MoFo szintén, neki a térdét vitte le majdnem a tisztítógép az idilli előtt pár perccel. Az egyetlen működő wifi T-Com tulajdon, két euro 15 percre, úgyhogy elsüllyednek az ingerek és marad a padra szorult csoffadás, nyolcvanvalahány percnyi várakozás, négy órakor indul az élet, negyed ötkor már két higgadtan megvető neonáci tapad velünk szemben az üvegre a peron túloldalán, kósza 28 órával azelőtt is eljátszottak egy ugyanilyet, csak két ülés távolságról. Megjegyzem, az ilyen apró pillanatoktól eltekintve nyugodt a város, a távolsági vonat alattomosan ringat álomba (engem nem), a repülő remeg, zajos, előttem hisztis ötéves csapkodja az ülés támláját, ezen sikerül elaludni, de még hogy.
Három év után sikerült újra összefutni a sisters.org partykommandójával, az isten tartsa meg a jó szokásukat, szegényebb lenne nélkülük a világ. A K17 négytermes megabulija kiábrándító volt: a DJ-k beatmatchingről keveset hallottak, a grindcore kisterem vérfagyasztó, az 80's-szintipop area láttán pedig egyértelmű: az éjszaka a hangoutról és nem a zenékről szól, de a zenék legalább rosszak. Tényleg. (És negyvenen a Noisexen? Come on. Sziget nagyszínpadra kéne őket küldeni, megvadítanának bárkit.)
Indiai, japán, koreai, szingapúri, thai és vietnami kajáldák egymás hegyén-hátán, kulturális programok egymás hegyén-hátán, élethelyzetek, amik egymás után rúgják a retinádba, hogy go with the flow, you can only go with the flow. Aztán, ahogy az utolsó este a biológus és kóder lakótársakkal koktélozva-kávézva körbevesz az élet, akkor jössz rá, hogy a stílus, az érdeklődés, az életvitel nem ragadhat le annál a pontnál, amivel az egész szubkultkaland anno elindult. You have to go with the flow, you have to open up. És nem keverjük a maganéletet a munkával. Nem.
(to be continued)
Friday and Saturday: there is chaos. Heaps.
I've got a broken red heart right on my left ass cheek and that's one of the least crazy things in the last 36 hours. A csütörtökkel kapcsolatban csak Frightdoll képét postolom be, az hangulatfestőnek és magyarázatnak önmagában is teljesen elég lesz, a videók természetesen sokkal erősebbek lennének, ha a Noisex menedzsere nem kötné az ebet a karóhoz, hogy a Youtube uploadokat is meg akarja nézni feltöltés előtt (érthető módon), úgyhogy azt a jövő héten fixáljuk.
Tekintve, hogy csütörtök este besült a videokamera a K17ben, a digicam töltőjét meg Pesten hagytuk, első körben sikerült beszabadulni a Saturnba, ahonnan sikerült távozni egy 70 euros battery chargerrel, majd vérszemet kaptunk, ennek az eredménye az a lenti képen látható.
Berlinben ideérkezésünk óta hideg és eső van, twenty-six fucking hours a day, úgyhogy ruhákat is kerestünk, amiket természetesen nem találtunk (a Newyorker és a C&A még rosszabb, mint Pesten), de legalább sikerült életünk legkellemetlenebb ruhavásárlási kísérletén átesni, remélhetőleg nyom nélkül. (Nem, erről hallgatunk.) A Potsdamer Platzon egyébként semmi perc alatt áztunk szarrá-mocsokká és még mindig nem kaptunk el semmit, which is nice.
Péntek délután! Másfél órát interjúztunk Alec Empire őistenségével, Karl Angelspit videóra is vette, a Dose mellé ezt is megkapjátok majd. Alec szőke, nyugodt, laza, hihetetlenül barátságos fej, bár amikor megkérdeztük, hogy mit nem szabad Berlinben csinálni, megjegyezte, hogy a nácik ne nagyon menjenek az ő kerületébe, mert az senkinek nem lesz jó, meg egyébként is mostanában sokkal dühösebb, mint valaha, ott meg is állt a diktafon egy pillanatra.
Berlin, Day One, niban.
Miután ma hajnal háromig szoptunk a wifivel és abszolút nem tudtunk kapcsolódni, röviden, túlélt élményeket kaptok filterezve. A K17 koncertterme a Gyár (oldalfal, elhelyezkedés) és a Kulti (színpad) keverékének tűnik első látásra, csak nincsen körülötte ajurvédikus étterem alkoholmentes koktélokkal, thai kifőzde és bevásárlóközpont. Az Angelspit-páros (igen, együtt vannak) remek, közvetlen és barátságos gárda (a segítőkészségük majd a következő postban ütközik ki igazán), Noisex Raoul egészen konkrétan leszakította a fejünket a színpadi előadással, a hihetetlen energiával, a döngölő minimaltechno-rohamokkal, Stereosisterrel meg a supportként felléptetett Frightdollal kapcsolatban csak maximális elismeréssel beszélhetünk, imádnivaló lányok. (Igen, interjú is akadt.) Aki Alexanderplatz-K17 távban akar éjszaka mozogni, vannak éjszakai ritkított járatok U- és S-Bahn mentén, de a taxi 10 euro pont, úgyhogy inkább azt javasoljuk, gyalog visszamászni meg egy órába is beletelhet. A mai nap élményeit később kapjátok meg, akkorra ugyanis már feltöltöttünk laptopot-kamerát-mindent.
Teljesen jól megközelíthető, menet közben kihagytunk pár Pulitzer-díjas képet az utcakölykökről majd' embermagas kőrakásokon.
Ez itt a darkhostel.de egyik szobája, pont a K17 mellett (a fenti képen a jobb oldalra látható barnás ház), zabálnivaló.
A K17 utcájával szemben van pont ez a thai kifőzde, gyors, nem kavar gyomrot, licsijuice 1.2 euro (végre a sűrűbbik fajta), a csípősük pont megfelelő, a desszertjük is jól nézett ki, jej.
Berlin, Day One.
Day one. Megtaláltuk Berlin legrosszabb romantikus olasz pizzériáját (Romantico Pizzeria néven fut, meglepő módon), az Alexanderplatz plázáiban rosszabb a választék, mint az Árkádban, az előbb lepörgött a tévében egy apró spot, japán kurvákkal, animált nindzsákkal és vérköpő kutyákkal, a városban amúgy mindenhol százötven centis koreai, kínai és japán turistalányok mászkálnak náluk nagyobb térképekkel, úgyhogy értékeljük a helyzetet, elég jól nyitottunk.
Az első dolog, amit megláttunk a repülőből. A második egy teli torokból üvöltő őrmesternő volt és egészen véletlenül minket üvöltött le. Nem volt szép, nem fotóztuk le.
Ők szépek, őket lefotóztuk. Ötperces ámokfutás eredménye az Alexanderplatz sarkán, kihagytuk az energiaitalos sixpacket, a tésztákat és az egyéb olyan apróságokat, amikért holnap kell elmennünk. Beleértve a gyömbéres energiaitalos sixpacket. És az integető elemes macskákat.
Az S2 hídja alatt elrejtett kerítésen találtuk meg a szombati programunkat. Elszántan tekergető japánokkal és homályos szemű VJ-kkel töltjük az éjszakát és szerintünk félpercenként azt halljuk majd a hátunk mögül, hogy rock! rock! rock!, a tapasztaltabbak már tudják, hogy ez mit jelent.
A tarhonya. (Három óra múlva jön a transzfer. Ez egy ilyen tudd-hogy-értsd helyzet.)
Három kiló négytojásos tarhonyával, százhatvan gigányi szabad hellyel és pár cizellált hányózacskóval indulunk Berlinbe kora hajnalban, de természetesen megtalálhattok minket a Menta Teraszon az ION koncerten, ha esetleg elaludnánk.
Bocs, százötvenhat, a fényképkészítés közben eltörtem a fő diktafonunkat. (Stromkern - Perfect Sunrise, e.)
Hétfő reggelig több rekordot döntünk, megkérdezzük Alec Empiret, hogy vajon hogy csinálja, hogy születése óta folyamatosan dühös (ÉS sikerül túlélnünk az erre adott választ), sorozatban végigesszük a maszáj éttermeket (eredeti (c) lándzsás harcosokkal együtt), valamint 96 órás alvásmegvonás közben szedjük szét a várost az Angelspit tagjaival és ezt még ki is blogoljuk, pedig kulturált pihenésnek indítottuk az egészet.
A négynapos élménybeszámoló érdemi részét a július végén megjelenő (igen, szeptember közepe) THE DOSE harmadik számában olvashatjátok.
Amelyikünk (TERYAL und én) hamarabb ébred reggelente, az fotózza le és bloggolja ki a másikat. Mondom, nem alszunk.
DBC024, opaque display of power
A Fényhozó sajnálatraméltóan komikus figura, adják-veszik a telefonszámát az emberek, minthacsak rajongói lennének, a Trónok szerint a földi lakosság java a sötétséget éltető ún. teeshirtökben jár, ezt viszont csak egy bizonyos frekvencián lehet látni, amin csak ők látnak meg Malaise, a Fiú Akinek Már Egy Testrésze Sem Ép, de krokodilbőr szkepticizmusát ez sem tudná nagyon kikezdeni, ha figyelne rá. A Fényhozó telefonja gyakran csörög, mert adják-veszik a telefonszámát, az amerikai kontinens kedvéért az 1-800-HELLt duplaáras szolgáltatássá tette, valahova Clichy környékére van átirányítva a hívószám, ha a geográfiai környezetre telefonvonal-terheltség-térképet lehetne feszíteni, Clichy szupernovaként ragyogna Európában. Malaise ott született, Azon A Helyen, Ahol Minden Testrészét Eltörte, Lehetôleg Egyszerre, ekkor még nem volt szkeptikus, pedig többször szaladt meg alatta a bölcső, a csecsemő ilyenkor a plafonon, szülei, Akik A Minden Testrészét Eltört Fiú Nevelői, a padlón végezték, ájultan. A Fényhozó telefonja gyakran csörög, szívességet kérnek tôle a suttyó/Don skálán, házi feladattól világuralomig ingadozik a kívánságlista. Kevéssé ismert tény, hogy csak azok a kívánságok teljesülnek, amelyeket luxxal mérnek le, a Big Bang közvetlen előzménye a “Csak azt a kurva napot, csak azt lőjétek már ki” mondatban csúcsosodik ki. A kívánságok magukkal rántják a telefonálókat, ott keringenek a rendszerben meg a készülékekben, több billiárdan szólnak egyszerre belőlük, a Fényhozó mindegyiket név szerint ismeri, szólítja, raktározza és fraggolja, kedve szerint. A kívánós (terhes anyák, vigyázzatok!) kedvben pangók, pár perc elteltével, pangottak mellé véletlenszerűen dob lapot olyan Tarot-pakliból, amelyben 78 ugyanolyan kártya lapul egymáson, ugyan a képek adott idôközönként változnak, ez mégsem old meg semmit. A Fekete Halál idején beragadt valami az égi gömböknél, magyarázta egyszer Malaisenek, több hónapig csak tizenhármast tudtam húzni, aztán rájöttem, hogy használat elôtt alaposan fel kell rázni, csak akkor működik. Malaise szemei mélyen ülnek, mert visszább implantáltatta őket az arcüregében, belebámul a Fényhozó pofájába, és azt mondja: Te milyen szánalmas, szar, szemét alak vagy. Isten ilyenkor érzi azt, hogy a Menny humorérzéke még mindig a régi.
[response frequency] のにばんこうふん, くさった
Make a frontal shot of a warehouse reconstruction site. Don’t forget to raise the camera a little so that you don’t eternize the cascade of broken whistles, glosticks, one-time UV tops (“Let love strip you!”), vivid memorabilia of rave parties. Use fisheye optics, color lens. Sides blur, you end up with a peculiar quality of bizarre geometrics. Transfer it to your favourite GFX environment. Play with it, make a collage. Use your imagination like you’ve never used it before. There, a glimpse of the industrial quarter, a vomitorium of consumer society, heavy rain, defected metabolism. A multitude of asymmetric primitives, each with different IOR values. A vast cloud of raw energy, sexual hunger and inferiority complex.Effectize. Little tints here and there. Use random filters on random areas. Alter the palette, go neon if you like. Render a stereogram based on a Lyapunov and paste it on a transparency layer, like a ghost hunting over Europe. Dress it up with memories. Scents. Smells. Let it reek. Five percent of communism, ten of desperate consumer socialism. Another five stinks of piss, the right wing riots. Twenty goes for an elegant and hectic champagne-filled luxury odor, the Mafia. The rest, a massive load of sixty percent has an undefinable, infinitely complex scent molecule of massive drug deficiencies, herd conformity, sheer hope, anonymous terror assaults against corporate systems, a handful of new art movements.Go multimedia. Go for the atmosphere. Go film.Go for the soft that is capable of modular production of shrilling bat hymns at 19 kHz and subliminal ramblings at 8 Hz. Fuzz, expand, eq, distort, loop. You’ve just gotten yourself such a killer brainwave-pattern-altering stuff, it makes li’l Industrial Jonny Bimbo fall off his subwoofer throne, his neurons neatly folded in half. A curtain of white noise, dripping with speech cuts and tele-ads.
Now disinfect your work, clean all virii of the past, those of history, sociopolitics, attitudes, alienations. Globalize. Delight in what you have done. Dive into it head-first, come back for air every ten seconds.
The Multiplex. Where it all started.
The file date tells me I wrote this six years ago, "The Bullet-Dodger Blues", lost amongst huge chunks of bad literary meat.
Gargoyling around.
Ülök egy kupacnyi holmi fölött egy keserves hangulatú lakás közepén és az motoszkál kettővel az agyalapi mirigy alatt (berettenek, ha a medikusok pontosan megmondják nekem, hogy ott minek nem kéne motoszkálnia, ami pedig igen), hogy a berlini csomag jó egynegyede (ha nem számolom az utazóbőrönd nettóját) bizony recording gear, laptoptól a kábeleken meg az mp3diktafonon keresztül a beatses kameráig, póttáppal, tizensok órányi kazettával együtt. Többek között. Megjegyzem, munkával egybekötött pihenésnek indult a berlini utazás. Ha minden igaz, nyolc élő interjú és két koncert vár minket. (Nem, mi nem koncertezünk, még.)
A Google Mapsbe bedobáltunk rengeteg markert, ha visszajöttünk, publikussá tesszük azokat is meg a forrásokat is, a többi anyag meg felkerül ide meg a szokásos helyekre.
Aztán elhallgat.
A rootkit harmincötfokban meghajol, köszön, aztán szisztematikusan végigharákolja a rendszeremet, kékhalál, kékhalál. Én harmincfokban meghajlok, köszönök és sztoikus nyugalommal nézem, hogy egy cikkírás, öt japán tévéműsor meg egy névjegykártyatervezés között hogyan füstöl el az összes jelszavam meg a négy éve gyűjtögetett zenei kontaktlistám soulseekről, ez persze csak 2 órával később tűnik fel, amikor felkerül a Nijikon Fetchi a képernyőre és elnevetem magam. Három másodpercig, utána már csak a hangtalan csuklás jön persze. Time to get Spartan strict. A pofon persze Hiroshima-erejű, a tanulság meg fájó és sok visszatúrást igényel. Ilyenkor jó, hogy vannak olyan dalok, amik nelson headlockba fogják az ember fejét és végighúzzák az egész napon. Alec Empire says: fuck you. ユンナ says: fuck you I'm happy anyways.