PLANETDAMAGE

Három kiló négytojásos tarhonyával, százhatvan gigányi szabad hellyel és pár cizellált hányózacskóval indulunk Berlinbe kora hajnalban, de természetesen megtalálhattok minket a Menta Teraszon az ION koncerten, ha esetleg elaludnánk.

Bocs, százötvenhat, a fényképkészítés közben eltörtem a fő diktafonunkat. (Stromkern - Perfect Sunrise, e.)

Hétfő reggelig több rekordot döntünk, megkérdezzük Alec Empiret, hogy vajon hogy csinálja, hogy születése óta folyamatosan dühös (ÉS sikerül túlélnünk az erre adott választ), sorozatban végigesszük a maszáj éttermeket (eredeti (c) lándzsás harcosokkal együtt), valamint 96 órás alvásmegvonás közben szedjük szét a várost az Angelspit tagjaival és ezt még ki is blogoljuk, pedig kulturált pihenésnek indítottuk az egészet.

A négynapos élménybeszámoló érdemi részét a július végén megjelenő (igen, szeptember közepe) THE DOSE harmadik számában olvashatjátok.

Amelyikünk (TERYAL und én) hamarabb ébred reggelente, az fotózza le és bloggolja ki a másikat. Mondom, nem alszunk.

Ülök egy kupacnyi holmi fölött egy keserves hangulatú lakás közepén és az motoszkál kettővel az agyalapi mirigy alatt (berettenek, ha a medikusok pontosan megmondják nekem, hogy ott minek nem kéne motoszkálnia, ami pedig igen), hogy a berlini csomag jó egynegyede (ha nem számolom az utazóbőrönd nettóját) bizony recording gear, laptoptól a kábeleken meg az mp3diktafonon keresztül a beatses kameráig, póttáppal, tizensok órányi kazettával együtt. Többek között. Megjegyzem, munkával egybekötött pihenésnek indult a berlini utazás. Ha minden igaz, nyolc élő interjú és két koncert vár minket. (Nem, mi nem koncertezünk, még.)

A Google Mapsbe bedobáltunk rengeteg markert, ha visszajöttünk, publikussá tesszük azokat is meg a forrásokat is, a többi anyag meg felkerül ide meg a szokásos helyekre.

Igazából ott kezdődik a nap, amikor felhívom a NegativeArt nagybecsű ezmepusztítóját, hogyasszondja, “az ajkaiak 10%-ért cserébe nyomják meg a névjegy hátulját feketére, milyen ez már“. Erre ő meg azt mondja (görcsösen szorongatod a bal kezedben az erectust, tudom), azt mondja, “A határon vagyok. Az Angelspit meg publikus.”

Pic by Solange Helbling

Öt éve volt ilyen húzása, akkor csak annyit mondott a telefonba (akkor még egy randa piros plasztiktelefonról - Batmaaan, dinnerdinnerdinnerdinner - hívtam fel egy sarokban gubbasztva egy randa házinövény alatt), “a Severe Illusion mellett a Sepiaék is átjönnek játszani, rajtuk nem törtek el úgy sörösüveget, mint a svédeken“, ekkor jött az eufóriaroham meg ott, amikor Julesék a nyakamba omlottak a régi Süss Fel Nap közepén, az ilyen pillanatokért éri meg az LD50et üzemeltetni, mondtam én, amikor még nem a pénzen járt az eszem. (Most sem, sajnos.)

Szóval az elmúlt két év legnagyobb cyberpunk zenei húzása Pesten szaggat majd az LD50 hatodik születésnapi partyján, itt indul a történet. Két hét múlva ilyenkor, ha minden igaz, a Mitte valamelyik vietnami éttermében fogunk terpeszkedni a Zoog-DestroyX duóval és megváltjuk a világot, útinapló, fényképek, YouTube embedek érkeznek hamar.

nail one more angel head to your door
pin another demon’s arm on to the wall
death and knowledge verses bliss and bland
which part of fuck off don’t you understand?