Éppen a DragonTape visual mixtapegyártójával szórakozok és próbálom hat szomorúan kiürült és fillmeért lüktető kávésbögre mellett rekonstruálni azt az érzetet, amikor valaki fontosnak gyártasz egy szalagot, hogy “ez mind ez mind én vagyok, edd meg, legyenek közös pillanataink”, aztán egy negyedórával később már az első visual kei/jrock bulijaink playlistjeit túrom a legütősebb pillanatokért, amikor közel kétszáz lány vonatozik körbe-körbe egy tánctéren és visítják a dalszövegeket, aztán ujjonganak minden szám elején, egyesek végén még egyszer, a fal mellé lapulva meg fiúk merednek hihetetlenül a nőuralomra és legjobb barátaikat hívják remegő ujjakkal, hogy “ide gyere bazmeg, te ILYET még nem láttál, nőt így még nem láttunk viselkedni”, aztán valahogy sikerül pont egy CDnyit összetúrni, 18 szám, 75 perc, a kettőezres buliévek legjobb pillanatai ívfényre kondenzálva, osszátok meg és uralkodjatok és gyártsatok ti is ilyen mixtapeket, aztán finoman toljátok be ide, hogy “a mi bulijaink meg ilyenek voltak, na? ki szórakozott jobban?”, aztán elkezdünk kakaskodni, összegyűlünk újcsapatostul és szaporodunk. Ez a titkos szabadkőműves terv.

PLAYLIST
1. Luna Sea – Tonight
2. Transtic Nerve – Into Yourself
3. Pierrot – Yuuyami Suicide
4. Gackt – Vanilla
5. Oblivion Dust – Designer Fetus
6. Siam Shade – Black
7. Maschera – Still I Love You
8. Buck-Tick – Glamorous
9. Guniw Tools – Dada
10. Soft Ballet – White Shaman
11. Malice Mizer – Beast of Blood
12. Kagerou – XII Dizzy
13. Merry – Japanese Modernist
14. Dué le Quartz – Rodeo
15. Miyavi – Girls, Be Ambitious
16. Dir en Grey – Yokan
17. Janne da Arc – Mysterious
18. Sugizo – No More Machineguns Play the Guitar