PLANETDAMAGE

Avatar

year one: happy birthday, planetdamage


今全部が続けます.
And so it continues.

Aki ismer, az itt elnyomhat egy biztató mosolyt: egy éve született meg a planetdamage első bejegyzése, számos blog után, az ld50 előtt is volt valami, zónafutó néven két külön blog is üzemelt nagyon rövid ideig (ezeket majd utólag visszakötöm,  ha megtalálom őket), amibe belekezdek, nem feltétlenül viszem végig, az egy év pedig (a The Dose tündöklését és bukását megnézve pedig) súrolja a popzene jogosan rettegett harmadik albumát - ott fordul át a banda valami teljesen másba vagy ott döglik meg enyhén kellemetlen vergődés után. Úgyhogy, lányokfiúk, indulhat a játék az egyéves tiszteletkör után. Körülbelül ugyanolyan hangulatban és helyzetben született meg az első post is, mint a mostani, ideje elérni az escape velocityt, aztán ka-boom, galactic grinder liberation front!

Az eddigi évek azt mutatják, imádjátok a statisztikát, kipiszkáltam az Analytics beszáradt csatornáiból az ideillőket: egy év alatt 24742 visit (furcsa is volt ám a napi többezres látogatottság után megint tucatnyiótoknak blogolni úgy, hogy nem is kommenteltek, leszáradt kezű, girhes banda), 2:00 minutes average on site (ezt kritikusan lerövidítjük, a visitet pedig megszázszorozzuk, ez lesz, ez lesz, éljen a burst culture), absolute unique visitors 9976 (majdnem elértük a tízezret, húzzatok bele holnap, mindenki szóljon a mellette ülőnek).  A nyelvi megoszlás szerint 50% magyar, 41% angol, 1% japán, most ezek után szokjak vissza a magyarblogoláshoz? Kétnyelvűzzek? Súlyos kérdések ezek. Üdvözlöm azokat az olvasókat is, akik Wii-ről, Playstation 3-ról vagy PSP-ről nézték meg a siteot (erős tippem van két emberre is, szevasztok).

A legtöbb hivatkozó, akiknek ezúttal is köszönöm: hardergeneration, hardwired, vividfluxury, mofokarcsi, sickreality, angelace, zhadnost, elitalice, trentemotion, pinktsunamii, razzor, synthetic-smile, tvlp, grinding.be, rootcoffee, eegflatline, japanitup, dailysensation, braincrack, resiklo, gemeskut, muma, worldshots, kultplay, pinktentacle és természetesen, warren ellis. Köszönöm azoknak, akik megtalálnak a napi linkajánlókkal, tudjátok, kik vagytok.

A leggyakoribb kulcsszavak: himawari naga sabi steampunk soulstorm angelspit lolcatbible cyberpunk 2007 gas mask fetish belkin n52te kin dza dza dvd 初音ミク louis vuitton karas porn tokyo vocaloid bree olson toribash gyurmalin blu-ray hardcore babafejek sanzhi ufo houses appleseed ex machina japánpornó lego tachikoma magnetic motor chinese porn scandal coder keyboard hazmat fetish kávégépek mirror’s edge tinnitus bukkake the gene generation dna hacker chronicles.

For all my English readers: Planetdamage is a full-fledged narcosis blog baby now, completely one year old, greasy, grimy and it’s just starting to find its voice. Find me on Twitter, email or right in the comments and tell me what you think. All the Hungarian stuff above is a brief summary of the Google Analytics stats and since you’re all geeks with eyes of filter, you can most probably make out the most of what I’ve written above. The stuff you haven’t, that’s not really important. Spread the word.

18 Comments, Comment or Ping

  1. Akkor már két blog első szülinapját ünnepeljuk. ;)
    Kívánok még sok-sok érdekességet, ingert, ginzenget. (:

  2. Tovabbra is sok kitartast es oromot kivanok a munkadhoz.
    Udv a felpassziv olvasoi korodbol ;)

    (off: a tMp-be dobsz meg egy l-t?)

  3. dH

    Happy Birthday - anyway, feedburnert nyomass az rss-re (staton kívűl sok más okos dolgot is tud), ne feledd azokat az olvasóidat sem, valamint ha már twitter, akkor legyen friendfeed is :) Csak így tovább. :)

  4. boldogat! bár még mindig kifolyik a szemem az oldaltól, de szeretjük. :)

  5. estee

    hb blog!
    (dH-val egyetértek! :)

    pont a napokban vettem ki a readerből, úgyhogy vágom: http://zonafuto.blog.hu
    (+ a prealfa http://zonafuto.blogter.hu)

  6. Dawe

    Asszem tudom mit kapsz ajandekba. Happy borzdej :D

  7. Go on Go on Go on!

    I Love your Website, visiting nearly daily this awesome place in the web here!!! Thx for all these days filled with…. dont know,. damn hot shit!

  8. CosmO_O

    Boldogat D4m, és igen, az angol mellett tessék használni ékes anyanyelvünket is ;]

  9. Heppi brzdéj \o/ [:

  10. modszer

    je-hej!
    es gyerunk, kommenteljetek tobbet, mert en mar sokszor azert nem, mert tul strebernek latszanek:]

  11. Boldog születésnapot!

    Nem, nem én voltam a konzolos. Netezni általában Linux alól szoktam. Tényleg, OS statisztika? (Na most erre meg kiderül, hogy én voltam az egyetlen Linuxos :DDD )

  12. már én még mindig sötét vagyok és a tartalom 20%-a az ami hozzám szól, lelkesen figyelek :]
    boldogat dude ;]

  13. prezzey:
    Ubuntu Hardy Heron - Firefox 3.0b5 ;]
    Wii - Internet Channel (Opera)
    M$ XP - Firefox 3.0

  14. prezzey, /me is ubuntu hardy + firefox3.

  15. efpé

    Make it entirely on English. HB.

  16. E.

    Itt jártam, szétnéztem, kommenteltem - unlike a girheskezű lúzerek, akik soha. Megkésve is boldog szüllernapot. Egyébként tapasztalat, h inkább ír nekem mailt az egyszeri reader, ha véleménye van, minthogy kommenteljen - még akkor is, ha semmi personal nincs a hozzászólásban. Mé’ titok az IP vajon, can’t stop wondering.

Reply to “year one: happy birthday, planetdamage”

The television skies of Chiba City branded his brains in 1992. He hasn't recovered fully since. Re-wired his brain with a few years of FastTracker, hosted radio shows on the first .hu netradio for 4 years, went on to broadcast radio for another two. Worked on the absurd radio series Kónuszék, that actually led him to become a script writer for the multiple-award winning animation Nyócker.

Started LD50 in 2001, an alternative community portal for some, a media experiment for him. DJ'd and organized for 6 years @ Budapest: the first weekly gothic/industrial clubnights, the VK/jrock Nippon Shoxx and the biggest local industrial/cyber party series called Kollektíva, among many. Key figure behind the cyberpunk PDF magazine THE DOSE and he's making a comeback with it.

He's currently an IT/science journalist, with a love for weird stuff, Asian cuisine, pop culture, energy drinks, coffee and chili, eyecandy, Japan and a life-long devotion to all things cyberpunk & slipstream.